Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tudatos cselekvéssel a jövőért – mit tehetünk a mindennapokban?

Népszerű fogalmak manapság a környezettudatosság és a fenntarthatóság, ami nem véletlen, hiszen elmondható, hogy a jelenlegi gazdasági és fogyasztási szokások nem fenntarthatóak: a természeti erőforrások kimerülőben vannak, míg a hulladék mennyisége egyre növekszik.

A környezettudatos szemlélet akkor mutatkozik már meg tettekben is, amikor az egyéni döntések, tettek során a környezeti hatásokat is figyelembe vesszük. Ennek példája az energiatakarékos izzók használatától kezdve a szelektív hulladékgyűjtésen át a hőszigetelésig sok mindent magában foglal.

A környezettudatos viselkedés jegyében az otthonában is sokat tehet: takarékoskodhat az erőforrásokkal: a vízzel, az árammal és a gázzal is.

Víz

Noha a Föld felszínének több, mint 70%-át víz borítja, ennek csupán 1%-a alkalmas emberi fogyasztásra. Ezért fontos takarékoskodni a vízzel és védeni a vizeket!

Nézzük, hogy mit tehet védelme érdekében:

  •  a zuhanyozás kevesebb vizet igényel, ha alacsony áteresztésű, elzárható zuhanyrózsát használ! Míg a hagyományos rózsa kb. 38 liter vizet enged át percenként, addig a takarékosak csupán 10-15 litert!

  • a víz felmelegítéséhez energia szükséges, állítsa alacsony fokozatra a vízmelegítőt!
  • egy hagyományos csapon percenként átlagosan 13 liter víz folyik el, azonban ezt könnyedén megakadályozhatja, ha a csap végén lévő perlátort kicseréli, mellyel drasztikusan (akár 70%-kal) csökkenhet a vízfogyasztás! A perlátor minden csap végén megtalálható vízrendező, mely az áramló víz mozgási energiáját felhasználva levegővel dúsítja a vizet, így azt az érzetet és látszatot kelti, mintha a valóságosnál több víz folyna a csapból. Használatával egyidejűleg csökkenthető a víz-, csatorna- és gázszámla (villanybojler esetén a villanyszámla) is!

Áram

  • Energiatakarékos izzók: azokban a helyiségekben, ahol az izzók naponta min. 1-1,5 órát világítanak, cserélje le őket takarékosakra! Egy energiatakarékos izzó a normál izzók kb. 20%-át fogyasztja és élettartama is magasabb (kb. 10x)! Ne feledje azonban, hogy igaz, hogy energetikai szempontból kedvezőbbek, ám higanyt és foszfort tartalmaznak, ezért veszélyes hulladéknak minősülnek! Gyűjtésére külön hulladékgyűjtők állnak rendelkezésre!

  • LED izzók: az energiatakarékos izzókhoz képest kb. fele annyi energiát fogyasztanak és kevésbé melegszenek fel, mint a többi izzó. Nem tartalmaznak higanyt, ebből a szempontból is sokkal inkább környezetbarátnak mondhatóak, azonban kevésbé szórják a fényt és fényerejük sokkal inkább egy irányba összpontosul. Jelentős kezdeti befektetést igényel, ezért sok embert elriaszt, pedig hosszú távon behozza a magasabb árat!

  • digitális/napi időkapcsoló óra használatával szabályozhatjuk, hogy a konnektor a nap melyik időszakában szolgáltasson áramot, így jelentős megtakarítást érhetünk el többek között a világítás (évente akár 58 KWh áram is megtakarítható), a szórakoztató elektronikai eszközök és a fűtés tekintetében is, nem beszélve otthonunk biztonságának növeléséről!

  • az asztali elosztó használatával a számítógép, tévé és a hozzájuk kapcsolódó perifériák készenléti energiafogyasztása szüntethető meg. Egy átlagos háztartás készülékeinek készenléti fogyasztása éves szinten 2 hónapnyi villanyszámláért felel!

Gáz

Gázzal való fűtés esetén a környezettudatosság jegyében a következő dolgokat teheti:

  • kondenzációs kazán: használatával 15-40%-os megtakarítást érhet el

  • hőszigetelt nyílászárók: rendkívül jó hő- és hangszigetelők

  • hőszigetelés: ezzel a módszerrel egyszerre csökkentheti fűtése költségeit és növelheti otthona értékét. Kényelmes, mert télen és nyáron is kellemesebb érzetet biztosít és aktívan hozzájárul a környezetvédelemhez. Hőszivárgásmérő segítségével pontosan meghatározhatja otthona szigetelési problémáinak helyét. 

Lássunk néhány lehetőséget:

* külső/belső hőszigetelés: a hőszigetelést (az utólagos hőszigetelést is) hatékonysági okokból elsősorban kívülről szokták elvégezni, azonban ha ez műszakilag megoldhatatlan vagy túl nagy költséggel jár, akkor érdemes a belső hőszigetelés lehetőségeit számba venni.

  A legismertebb hőszigetelő anyagok:

* kőzetgyapot: legjobb tulajdonsága, hogy rendkívüli mértékben elviseli a hőt, kiváló hő- és hangszigetelő, természetes alapanyagának köszönhetően rendkívül időtálló.

* polisztirol: kiváló hő-, hang, sőt némely vízszigetelő anyag is.

* üveggyapot: a tető- és tetőtér hőszigetelése során ez az egyik legolcsóbb és leggyakrabban használt hőszigetelő anyag. 

* ásványi hőszigetelő lap: sokoldalúan használható szigetelőanyag, mely külső és belső szigetelésre is nagyszerűen alkalmas. Tömör, nem éghető, páraáteresztő és víztaszító.

* szigetelő tapéta: egyszerűen és gyorsan használható belső falak hőszigeteléséhez

* thermobeton:  könnyű, rendkívül jó hőszigetelő képességű beton, mely hőcsillapító hatása miatt nyáron hatékonyabb véd a túlmelegedéstől, mint a könnyű hőszigetelő anyagok.

* thermo roló: nyáron nem engedi be, télen pedig a szobában tartja a meleget. Fúrás és csavarozás nélkül felszerelhető.

* radiátor fólia (hőtükör): működésének lényege, hogy a radiátor hátsó lapja által kibocsátott hőt a szoba irányába visszaveri. 

* ajtó- és ablaktömítő szalag: segítségével akár 35%-kal is csökkentheti fűtési költségeit, így sokat tehet értékes energiaforrásaink védelméért.

* hőszigetelő ablakfólia: energiatakarékos, nagyban gátolja a páralecsapódást.

* hőszigetelő csőhéjak: jó hőszigetelő képességű, párafékező, nedvességre nem érzékeny hőszigetelő anyag, mely a hangok és rezgések csillapítására is alkalmas.

A környezettudatosságról már a festékek vásárlásánál sem kell lemondania, csak itt is keresnie kell a Blaue Engel (Kék Angyal) logót, mely a világ első és legismertebb környezetvédelmi logója. 1978 óta egy független szervezet meghatározott kritériumok alapján méri fel a környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat. Csak azok a cégek használhatják a Kék Angyal logót, amelyek ezeknek a feltételeknek megfelelően támogatják a környezetvédelmet.  A Kék Angyal segítségével Ön is könnyebben megtalálja a környezetbarát termékeket és ezáltal elősegíti a környezettudatos fogyasztást.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Ajtók beépítése – vízmérték és némi purhab

Ha felújításon törjük a fejünket vagy új házat építünk, előbb-utóbb szóba kerül a beltéri ajtók cseréje illetve beépítése. Ezt sokszor az ár miatt halogatjuk, de a beszerelési költségen sokat tudunk spórolni, ha mi magunk végezzük el és a végén rájövünk, hogy nem is annyira ördöngös dolog.

Tervezés

Először határozzuk meg, hogy milyen elvárásaink vannak az ajtóval kapcsolatban!

A lakás stílusának és az igénybevételnek megfelelően válasszuk ki a megfelelő anyagú, illetve felületkezelésű ajtót.

Választhatunk lemezelt-, fa-, üvegajtó vagy tolóajtó illetve harmónikaajtó között, melyeket teli vagy üveges kivitelben vásárolhatjuk meg.

Az olyan lakásokban, ahol a természetes anyagok vannak túlsúlyban érdemes fa ajtókat választanunk!

Vizes helyiségeknél (pl. fürdőszoba) jobb, ha festett felületű ajtó mellett döntünk, ugyanis ez jobban ellenáll a magas páratartalomnak és a nedvességnek. Ezeknél az ajtóknál meg kell oldanunk az ajtók vízzárását is, ezért az ajtótok és a csempe/járólap között érdemes a fugával megegyező színű szilikonos tömítőanyaggal szigetelni (azért nem fugával, mert a szilikon vízzáró, rugalmas és ezáltal később sem repedezik meg), ezzel megakadályozhatjuk, hogy az ajtótok vizet szívjon magába, és esetleg deformálódjon.

Hogyan lássunk hozzá a kivitelezéshez?

Az ajtó megvásárlásához határozzuk meg a pontos méreteket: szükségünk lesz a falnyílás szélességére, a végleges falnyílás magasságára és a tényleges falvastagságra. Mindegyik méretet legalább 3 helyen vegyük le!

Fontos az ajtó nyitásirányának meghatározása is: léteznek jobbos és balos ajtók. Ezt a legegyszerűbben úgy tudjuk megállapítani, ha az ajtót magunk felé nyitjuk: ha a zsanér az ajtó jobb oldalán helyezkedik el, akkor jobbos, ha a balon, akkor balos ajtóról van szó.

Ha megvásároltuk az ajtót, nekiállhatunk a szerelésnek!

Először a régi keretet távolítsuk el, méghozzá úgy, hogy a festés vagy a tapéta a lehető legkisebb mértékben sérüljön! Tapétás falnál az ajtókeretet sniccerrel vágjuk körbe!

Egy feszítővas vagy ék és kalapács segítségével óvatosan válasszuk le a takaróléceket!

Alaposan takarítsuk le a felületet, a gipsz és egyéb maradványokat távolítsuk el egy spakli segítségével, majd óvatosan vegyük ki az megvásárolt ajtó részeit a csomagolásból és mellékelt útmutató segítségével állítsuk össze! Használjunk sima felületű alátétet a szereléshez!

A mellékelt útmutató alapján szereljük össze az ajtókeretet!

Óvatosan, erőkifejtés nélkül állítsuk be az ajtókeretet a nyílásba úgy, hogy felül és mindkét oldalon 1-2 cm-es rés maradjon, majd ékeljük ki alul, felül és oldalt! Két befeszített ajtókeret beállító keresztrúddal (távtartó) megakadályozható, hogy az ajtótok befelé deformálódjon!

A beállítás után vízmértékkel ellenőrizzük a beállítást mindkét oldalon és a tetején is! Ez az egyik legfontosabb lépés, hiszen ha nem lesz egyenes a keret, akkor ferde lesz az ajtó, ami nemcsak csúnya, de a záródással is gondjaink lehetnek. Inkább nézzük meg kétszer, minthogy pontatlanság esetén bontani kelljen! Ideiglenesen be is helyezhetjük az ajtót, hogy meglássuk, helyesen záródik-e.

Ha minden pontos és tökéletes, jöhet a rögzítés!

Fújjuk be az ajtótokot purhabbal (kinyomás előtt spricceljük be vízzel a felületet, ahova a purhab kerül), majd pontszerűen vigyük fel a bal és jobb oldalon is egymással szemben 5-5 helyre, majd tegyünk belőle fent középre és a sarkokhoz is! Ha már nem szeretnénk, hogy a purhab tovább dagadjon, megakadályozhatjuk, ha újra bespricceljük vízzel.

Ügyeljünk rá, hogy a szorítók és az ékek maradjanak a helyükön mialatt felhelyezzük a purhabot! Ha megkeményedett, a felesleget vágjuk le késsel, majd távolítsuk el a faékeket!

Helyezzünk gumitömítést az ajtótokba, a sarkoknál ügyeljünk a megfelelő illesztésre!

Az egységcsomagban található pántokat rakjuk az ajtótokon található helyükre (ezeken szükség esetén később, a pontos beállításkor még állíthatunk)!

Illesszük be az ajtólapot, a díszburkolatot pedig helyezzük fel típustól függően enyv, csavar vagy szegek segítségével! A purhab teljes száradásáig (24 óra) ne nyitogassuk az ajtót, vagy hagyjuk nyitva!

Ezután következik a kilincsek és a zárcímkék szerelése. A legtöbb ajtónál fúrósablon van a segítségünkre, melyek jelentősen megkönnyítik a szerelést.

Az ajtó csukódását elősegíthetjük ajtóbehúzó alkalmazásával, ha pedig éppen a becsukódást szeretnénk megakadályozni, praktikus segítőtársakra lelhetünk ezekben a színes kitámasztókban.

Végül segítségképp egy hasznos videó a beltéri ajtók cseréjéről:

http://www.bauhaus.hu/index.php?id=3442

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Szárazépítés – gipszkartonozz magad!

A szárazépítés lehetőséget ad arra, hogy szobát válasszon le, utólagosan hang- és hőszigetelje a kívánt helyiséget, hogy kijavítsa a vakolatot, hogy a tetőteret beépítse, hogy a belmagasságot és ezzel a fűtésszámlát csökkentse, hogy bármit eltakarhasson a lakásban vagy csak egyszerűen egy kis modernséget csempésszen a lakásába és mindezt gyorsan, egyszerűen és gazdaságosan.

A szárazépítés során gipszkartonlapokat alkalmaznak, melyeket tartószerkezetre szerelnek, majd glettelik és tapétázzák vagy festik őket.

A gipszkartonozás előnyei:

  • költség- és időtakarékos: az építmény gyorsan használatba vehető.
  • hangszigetelő: a gipszkarton rendszerek kiváló hangszigetelést biztosítanak.
  • hőszigetelő: költségtakarékos hőszigetelést biztosítanak az egész ház számára.
  • tűzálló: a tűzgátló gipszkarton különösen alkalmas a megelőző tűzvédelemre
  • kellemes közérzetet biztosít.
  • a gipsz előnyös tulajdonságainak egyike, hogy hőre szinte nem tágul, így nem is reped
  • klimatizál: a gipszkarton lapok alkalmasak a helyiség nedvességtartalmának szabályozására, mivel időlegesen magukba szívják a nedvesebb levegőt, ezt raktározzák és szárazabb helyiség, klíma használata esetén visszapárologtatják a környezetükbe.
  • stabil és könnyű: a gipszkarton válaszfal acélprofil vázból áll, melyet szilárdan a falhoz rögzítenek és burkolnak.
  • terhelhető: a gipszkarton fal nagy teherbírással (akár 50kg/m2) rendelkezik.
  • környezetbarát: illatmentes, nem tartalmaz és nem is párologtat semmilyen egészségkárosító anyagot.

A gipszkartonoknak 3 alapvető fajtáját különböztetjük meg:

  • Hagyományos gipszkarton
  • Impregnált gipszkarton: ezekben a lapokban vízfelvételt gátló adalékanyagok vannak, ezért jelentősen kisebb a vízfelvételük a normál gipszkartonokénál, ráadásul a kevesebb vizet is sokkal lassabban veszik fel, mint a hagyományos gipszkartonok.  Kiválóan alkalmasak párás, fokozottan nedves helyiségekben (konyha, fürdőszoba).
  • Tűzgátló gipszkarton: ezen építőlemezek kiválóan megfelelnek a tűzvédelmi borítások készítésére.

Válaszfal építése

A száraz technológiával épített szerkezetek legfontosabb eleme a vázszerkezet, mely lehet fa és fém is. A fém tartószerkezet előnye a méretpontosság, a könnyű és gyors szerelhetőség, ezért inkább ennek a használatát javasoljuk.

A vízszintes helyeken (aljzat, mennyezet) UW profilokat, a függőleges erősítésnél CW profilokat használjon! Ahol nagyobb tartásra van szükség (pl.: falvégződések és ajtótok szerelése) használjon UA profilt!

Először jelölje ki a fal helyét az aljzaton, majd vágja méretre a fémprofilt: két szélét lemezollóval vágja be, derékszögbe hajlítsa be, majd vágja át a profil hátoldalát.

A vezető (UW) profilokra ragasszon öntapadó filccsíkot, mely a minél jobb hang- és hőszigetelést biztosítja.

Fúrja be a dübel helyét, majd üsse be. Rögzítse a vezető (UW) falprofilokat 80 cm-es távolságban a padlóhoz és a födémhez. Itt is használjon filccsíkot!

Ügyeljen rá, hogy az álló (CW) falprofiloknak legalább 2 cm-re bele kell feküdniük a mennyezeti profilba!

Gondolja át, hogy hogyan akarja elhelyezni a lapokat, hogy minél anyagtakarékosabban dolgozzon!

A gipszkartonok méretre vágása egy fémvonalzó és egy kés segítségével történik. A késsel először a látszódó oldalon vágja be a kartont és a vágás mentén törje el a gipszmagot, majd vágja át a kartont a hátoldalon is. A vágott éleket mindig fózolni kell.

Ezután mérje ki a kivágások pontos helyét és lyukreszelővel, dobozfúróval vagy dekopír fűrésszel vágja ki.

Az első oldalon egy egész lappal kezdje a szerelést. A lapokat gyorscsavarokkal 25 centiméterenként rögzítse a profilvázhoz. Ügyeljen a szoros illesztésre!

Az elektromos- és épületgépészeti vezetékeket a falszerkezet üregeiben tudja elvezetni. A CW profilok gerinclemezében található H alakú kivágások kihajlítását követően 30 mm átmérőig vízszintesen elvezetheti őket.  Az elektromos vezetékek védőcsöveit a lemez visszahajtásával rögzítheti a falba.

Rögzítse a kapcsolódobozokat is!

Ezután helyezzen bele szigetelő (pl. ásványgyapot) anyagot. A teljes falüreget szigetelni kell. A szigetelőanyagot speciális akasztókkal biztosíthatja az elcsúszás ellen.

Burkolja be a másik oldalon is, mert a gipszkarton fal így nyeri el végleges stabilitását. Mindig fél lappal kezdje úgy, hogy a másik oldalhoz képest fél lap eltolás legyen.

Ajtó beépítése

Az ajtótokokat nehézség nélkül be tudja építeni a gipszkarton falakba a CW és UW profilok segítségével. Egy UW és  egy CW profilt üreg felöl fordítson egymásnak és így egy zárt szerelvényt tud képezni.

Szárazvakolat falfelületre

Szárazvakolatként gipszkarton lapokat ragaszthat speciális ragasztóval a tömör falfelületre, miután a felesleges, meglazult részeket eltávolította és a fal száraz, por- és zsírmentes. A lapok hátoldalára kis halmokban hordja fel a ragasztógipszet, ragassza a lapokat a falra, gumikalapáccsal kopogtatva igazítsa ki. A padozatnál kb. 10, a mennyezetnél kb. 5 mm-es hézagot hagyjon a szellőzés biztosítására.

Ha végzett az építéssel, következhet a glettelés és a csiszolás. Keverje ki a glettet, ügyelve arra, hogy annyit keverjen, amennyit fel is tud használni!

Töltse ki a fugákat és a gyorscsavarokat tartalmazó helyeket!

Élprofilokkal stabil és tökéletes sarkokat alakíthat ki. Vágja őket méretre, tegyen rá kis halmokat és ezután gletteljen. Száradás után távolítsa el a feleslegeset, majd csiszológéppel vagy csiszolópapírral távolítsa el az egyenetlenségeket!

Ezután tetszés szerint következhet a festés, tapétázás, csempézés.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Térkövezés – Te is le tudod rakni!

A térkő egyre több háznál elterjedt építőelem, mely több előnnyel is rendelkezik más burkolatokhoz képest. A betonnál és az aszfaltnál sokkal esztétikusabb és nem kell verejtékes munkával feltörni, ha ki akarjuk cserélni. Sokféle színben, formában vásárolható meg, könnyen beszerezhető, így mindenki egyedi ízlésének megfelelően alakíthatja ki a burkolandó területet.

Egyszerű terhelésnek kitett felületeknél elegendő a 4-6 cm vastagság, gépkocsiforgalomnak kitett részeknél 6-8cm-es, teherautó forgalomhoz 8-10 cm-es térkőre van szükség.

A térkő lerakásának lépései:

Hasznos link a térkövezéshez: http://www.bauhaus.hu/index.php?id=3436

Ha kiszemeltük a területet, ahová a térkövet le szeretnénk rakni, akkor alaposan vizsgáljuk meg! Nézzük meg, hogy természetes vagy fel van-e töltve a talaj. A természetes talajt nem, a feltöltöttet viszont tömöríteni kell, hogy később a térköveink ne süllyedjenek meg és még évtizedek múlva is a helyükön maradjanak.

Döntse el, hogy pontosan hova és mit szeretne, mérje ki a helyét és számolja ki, hogy mennyi építőanyagra van hozzá szüksége.

A töltőanyag (mely lehet kő, sóder, homok) szükségletét könnyedén kiszámíthatja az alábbi képlettel: hosszúság x szélesség x magasság= m3

Ássa ki a területet, majd egy lapvibrátor segítségével tömörítse le a területet. Figyeljen rá, hogy a földnek teljesen síkban kell lennie és hogy legalább 2% legyen a terület lejtése, hogy a csapadék el tudjon folyni.

Ahhoz, hogy a szélső burkolólapok ne lazuljanak ki és ne csússzanak el, oldalszegélyre van szükségünk.

Keverjen ki betont 8:1 arányban vagy vásároljon kész betont. Ellenőrizze a szegélyköveket, tegyen alá betont és ellenőrizze, hogy szilárdan áll-e! Ha nem, akkor gumikalapáccsal hozza szintbe!

Tegyen betont a szegély oldalához is és közben rendszeresen ellenőrizze, hogy egyenes-e a szegélykő. Használjon zsinórt és vízmértéket a helyes beállításhoz! Ha rövidebb darabra van szüksége, vágja méretre!

Várja meg, míg a beton megköt, legjobb, ha egy egész éjszakán át száradni hagyja!

A megfelelő lejtéssel kialakított és teljesen sík területre fektessünk sóderágyat! Ez nemcsak az alapot szolgáltatja a térkövünknek, hanem ez fogja a vizet is elvezetni a talajba. Egyenletesen oszlassa el majd egy egyenes deszkából készítsen lehúzósablont, mely nagyszerű segítségére lesz a sóderágy elegyengetésében! Toló mozdulatokkal húzza le a sóderágyat a sablonnal és ismét tömörítse a lapvibrátorral!

A megfelelően döngölt sóderre jöhet az apró szemcsés homok. Ezt már nem kell tömörítenünk, viszont szintezni igen! Ezzel a réteggel tudjuk meghatározni a magasságot és beállítani az egyenletes felületet.

Most már rákerülhetnek a térkövek a homokágyra. A nagyobb darabokhoz használjon lapemelőt! Érdemes figyelni arra, hogy amennyiben több raklapnyi kővel dolgozunk, akkor ajánlott a raklapról keverve rakni, ezáltal csökkenthetjük a szín és felületbeli különbségek hatását. A lapok lefektetését a sarokból indulva kezdjük el a terület legmélyebb pontján, gumikalapáccsal igazítsuk a helyükre a köveket. Ügyeljen arra, hogy a már elegyengetett homokágyba ne lépjen bele!

Kisebb méretű betonlapnál előfordulhat, hogy a homokágynál strapabíróbb alapra van szükség. Kezdőként ne próbálkozzunk a lapok friss betonba való rakásával, hanem cement és homok 1:4 arányú keverékét használjuk, majd a végén finoman porlasztott vízzel locsoljuk át a felületet és így a habarcs meg tud kötni.

Vízelvezetők, egyéb csatlakozási pontoknál vágókorong segítségével tudjuk a térkövet méretre igazítani.

Ne fektessük túl szorosra a köveket, hagyjunk kb. 2-3 mm-es fugát. Ez azért is fontos, mert a fuga kiegyenlíti és átvezeti a terhelés által a kövek között keletkező feszültséget.

A gépkocsik által használt burkolatot átlós (diagonál) rakással rakjuk le, így a kő mindegyik oldalán egyenletesen oszlik el a terhelés.

Csatornafedeleknél, különböző beépítményeknél ügyeljünk rá, hogy a kövek felső oldala ezek szintjétől kb. 1,5 cm-rel magasabban legyen, mert az évek alatti tömörülés során a kövek 0,5-1 cm-t süllyednek.

A fugák kitöltéséhez kvarchomokot használjunk (kb. 2-5 kg/m2), melyet a száraz térkövekre öntünk, erős utcai kefével vagy seprűvel a hézagokba juttatunk. A felesleget összeszedjük és eltávolítjuk, majd a térköveket újra ledöngöljük és szükség esetén a fugákat újra feltöltjük a homokkal! Ezzel megakadályozhatjuk, hogy növények fejlődjenek a térkövek között.

A maradék fugaanyagot és a port slaggal lemosva távolítsuk el! Egy-két hónap múlva a felületet újra söpörjük át és szórjuk fel homokkal, hogy a fugák teljesen feltöltődjenek.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Kerti tó építése – Meg tudod csinálni!

A kerti tó kellemes hangulatot teremt kertünkben és nyugalmat áraszt.

Ücsöröghetünk a partján, gyönyörködhetünk a növényekben, etethetjük a halakat. Puszta léte szebbé és barátságosabbá teszi környezetünket.

Nézzük, hogyan álljunk neki a saját kezű építéséhez, ami közel sem annyira bonyolult, mint elsőre hinnénk!

Először az elhelyezését kell megterveznünk. Ez attól függ, hogy milyen típusú tavat szeretnénk: egy kivilágított tó jobban mutat a házunk vagy a teraszunk közvetlen közelében, egy természetes kialakítású viszont inkább egy csendes, félreeső helyen tud igazán érvényesülni. Arra is gondoljunk, hogy a békák kuruttyolása, a víz csobogása egy idő után zavaró is tud lenni.

Figyeljünk rá, hogy lehetőleg ne hulló lombú fák alá tegyük, mivel ez állandóan szennyezné a vizet, de azért félárnyékos legyen a hely, legfeljebb napi 4-5 órás közvetlen napsütéssel. Érdemes figyelembe venni az uralkodó szélirányt is, így elkerülhetjük, hogy az összes szemetet a tavunkba fújja a szél.

A meder kialakításának tervezésénél legyünk előrelátóak, hiszen a meder utólag nehezen változtatható meg! A kialakítandó vízfelület alsó határa 7m2, felső határát pénztárcánk és a telek nagysága határozza meg. A kisebb méretű tóban nehezen tud kialakulni a természetes egyensúly, nem tudjuk hatásosan védeni a nyári túlzott felmelegedéstől. Minél nagyobb a vízmennyiség, annál nagyobb az öntisztulási képesség és kisebb a hőmérsékletingadozás, így tartósabban és gyorsabban alakul ki az egyensúlyi állapot.

Hasznos videó a kerti tó építéséhez: LINK

A legnagyobb vízmélység érje el a 0,8 métert, ha halakat is szeretnénk telepíteni bele, akkor az ő biztonságos telelésük érdekében az 1,2 métert, hosszúkás forma esetén pedig a szélesség nem lehet 2 méternél kevesebb!

A kialakításkor ügyeljünk arra, hogy az esetlegesen vízbe eső gyermek könnyedén ki tudjon jönni!

Az 50 m3-nél nagyobb térfogatú és 1 méternél mélyebb kerti tó építése bejelentés-, a 100m3-nél nagyobb térfogatú és 2 méternél mélyebb építése egyszerűsített építési engedély köteles.

Ha elterveztük, hogy hova és milyen tavat szeretnénk, akkor kezdődhet a kivitelezés!

Első lépésként jelöljük ki a kialakítandó tó szélét, így könnyebben el tudjuk képzelni, hogy hogyan fog kinézni. Ezt tehetjük egy slaggal, esetleg madzaggal. A vonal belső szélén kezdjük el az ásást.

A vízinövények számára lépcsőket kell kialakítanunk. Ha van rá lehetőségünk, akkor legalább két szintet alakítsunk ki a különböző magasságú növényeknek.

Mivel a tó köré fedőkövek kerülnek, ezért egy 5cm magasságú szegélyt alakítsunk ki a tó körül, szélessége a felhasznált kövek nagyságához alkalmazkodjon!

A tó szintjét folyamatosan ellenőrizzük az ásás során, nehogy egyenetlen mélységű legyen a tavunk, mert a víztükör minden egyenetlenséget kihoz!

Ha a tó alakját és mélységét kialakítottuk, akkor távolítsunk el a belső felületről minden követ, kavicsot, fadarabot, gyökérdarabot, stb., ami később kilyukaszthatja a tófóliánkat. Ha ezzel megvagyunk, akkor szórjuk be kb. 1 cm vastagságban a tó belső felületét homokkal és terítsük be geotextiliával, melyek szintén a tófóliánk védelmét hivatottak ellátni. A szegélynek kialakított részt is töltsük fel homokkal.

Ezután következhet a tófólia. A tófóliát óvatosan terítsük bele a mederbe, igazítsuk a sarkokhoz. A vízpumpát legjobb, ha a tó közepén helyezzük el.  Ha szükséges, a sarkoknál kövekkel fogassuk le a fóliát és kezdjük el feltölteni vízzel.

A szükséges fólia mennyiségét az alábbi képlettel könnyedén kiszámíthatjuk:

  • Fólia hossza = tó hossza + 2x a mélysége + 2x 0,5 m + a lépcsők szélessége
  • Fólia szélessége = tó szélessége + 2x a mélysége + 2x 0,5 m + a lépcsők szélessége

Vásárolhatunk olyan part menti részre használható kavicsos tófóliát is, ami természetes kavicsos part látványát adja. Ezt a mederbe olyan mélységig lógassuk be, ameddig a víz alá le lehet látni. Ne felejtsünk el gondoskodni a fólia megfelelő rögzítéséről, hogy ne lebegjen a vízben!

Ahogy telik fel a vízzel, a lefogó köveket távolítsuk el, hogy a fólia minden mélyedést kitölthessen a mederben.

A mélyebben elhelyezkedő növényeket már a feltöltés során beültethetjük.

Ha a tavunk megtelt vízzel, a felesleges fóliát 30-40 cm szegélyt hagyva vágjuk le, majd ássuk be a földbe.

Partját tetszőleges szegélykövekkel díszíthetjük.

Kezdődhet a növényekkel való telepítés, melyeket célszerű ültető kosárban vagy zsákban elhelyezni. A tó teraszos kialakítása lehetővé teszi, hogy a növényeket a számukra kedvező vízmélységben, tóföldben helyezzük el.

Ha igazán pazar látványt akarunk elérni, építsünk be tavi szobrot, szökőkutat, esetleg víz alatti világítást. A csobogók, buzgárok fontos feladatot látnak el a tó oxigénnel való ellátásában.

Utolsó lépésként üzemeljük be a vízgépészeti rendszert, mely alapesetben egy szivattyúból, egy alapszűrőből és levegőztető vízvisszavezetőből áll.

Várjunk legalább 10-15 napot és a már beállt egyensúlyú tavunkban telepítsük a halakat, teknősöket, de ha biztosra szeretnénk menni, akkor várjuk ki a második évet.

Ha a gondos elhelyezés és karbantartás ellenére a tavunk alját iszap és falevelek borítják, akkor vegyük célba őket egy iszapszivattyúval!

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

legjobbotthon

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek