Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Felkészülés a Karácsonyra – hogy csinálják a profik?

Ismét közeledik az év legszebb időszaka, amikor bármire képesek vagyunk, hogy minden tökéletes legyen. Sokan vannak, akik ezt igazi stresszforrásként élik meg: a sütés-főzés és az ajándékvásárlás mellett gondoskodni kell a tisztaságról, valamint a lakás és a karácsonyfa díszítéséről is.

Hogy ne az ünnep előtti napokban legyen úrrá rajtunk a rémület, időben el kell kezdenünk a felkészülést. 

Takarítás

A tavaszi nagytakarítás mellett a másik legfontosabb a karácsonyi, amikor lakását ünnepi díszbe öltözteti a vendéglátás és az ünneplés előtt.

Ne úgy tervezze, hogy a nagytakarítás a Karácsony előtti utolsó takarítás legyen, mert akkor hullafáradtan fog beesni a fa alá szenteste. Legalább 1-2 héttel korábban álljon már neki, így közvetlenül az ünnep előtt csak a rutinfeladatok maradnak, amibe a család többi tagja is besegíthet.

Néhány praktika, amit érdemes megfogadnia:

Takarítás közben ügyeljen arra, hogy mindig fentről lefelé és bentről kifelé haladjon.

Egy száraz-nedves porszívó nagy segítségére lehet, mert minden nedves vagy száraz, durva vagy finom szennyeződést felszív és minden tisztítási problémára rendelkezik külön tartozékkal. A szőnyegszívó fej alkalmas a szőnyegei mélytisztításához és egyben megfiatalításához is, a kefével ellátott nedves szívófej a makacs szennyeződésekhez, felmosórongy a kiborult folyadék feltörléséhez és gumibetétes felmosó, hogy a padló a felmosás után száraz és biztonságos legyen.

A legnagyobb aduász a kezében azonban egy gőztisztító lehet!

Az új gőztisztító-generáció tagjai már megszakítás nélkül fejlesztik a gőzt, így a nagy felületek is könnyen és gyorsan tisztíthatóak vegyszerek nélkül. Kapható kézi változatban is.

A különböző feltétek segítenek a fürdő, wc, lefolyók, csapok tisztításában, vízkőfoltok eltávolításában, az ablakok, tükrök, peremek tisztításában, de a konyhában a sütés-főzéskor keletkező zsíros lerakódásokat is ezzel tudja a leghatékonyabban eltávolítani, és mindezt tisztítószerek nélkül. Tényleg csodákra képes és segítségével komolyabb erőfeszítés nélkül varázsolhatja csillogóvá a lakást.

Dekoráció

Karácsonyi dekoráció nélkül nem ünnep az ünnep, ezért tervezze meg jó előre, hogy mivel és hogyan szeretné feldíszíteni az otthonát. A dekorációkat készen is vásárolhatja, de akár saját kezűleg is elkészítheti.

A szeretet ünnepén általában mindenki arra törekszik, hogy a dekoráció feltűnőbb legyen, mint akármelyik más ünnepen. Előkerülnek a csillogó díszek, a karácsonyi textíliák, a gyertyák, a mécsesek, a girlandok és természetesen a fényfüzérek. 

A díszítésből a lakás egyetlen pontja sem maradhat ki: az ablak, a mennyezet, az étkezőasztal mellett kerítsen sort a kert és a terasz dekorálására is.

A dekorálást a lakáson kívül kezdje és haladjon befelé, ügyelve arra, hogy a díszítések stílusukban ne térjenek el egymástól.

Mielőtt nekikezdene a dekoráció megvásárlásához vagy elkészítéséhez, ellenőrizze, hogy milyen tárgyak maradtak a korábbi évekről, nem tört-e össze belőlük valami, van-e megfelelő mennyiségű tartalékizzó.  A hangulatos lakásdekorációt és a karácsonyfadíszeket érdemes minél előbb beszereznie, hiszen már most rengeteg szebbnél szebb dísztárgy, dekoráció közül válogathat az üzletekben. 

Ha van a kertjében fenyőfa, öltöztesse karácsonyi díszbe egy kültéri égősorral, a fák gallyaira akasszon tobozokat, terméseket vagy akár régi üvegdíszeket is, de egy csupasz fa ágain vagy örökzöld bokron is nagyszerűen mutat egy ízléses égősor. Egy létra segítségével biztonságosan igazgathatja a helyükre a dekorációkat, a díszek falon való rögzítéséhez pedig mindig jó, ha kéznél van egy akkus csavarozó.

A terasz korlátjára is erősíthet égősort, fenyőgallyakat, szalagokat, díszeket. Az üres virágcserepekbe, kaspókba tegyen örökzöld ágakat mohával, termésekkel, tobozzal. Tegyen a teraszra lámpásokat, amelyek még különlegesebb ünnepi hangulatot teremtenek.

Ilyenkor se feledkezzen meg azonban a környezettudatosságról! Egy időkapcsolós vagy távirányítós dugalj segítségével könnyedén ki- és bekapcsolhatja vagy beprogramozhatja a karácsonyi fényeket, így azok valóban akkor világítanak, amikor Ön szeretné.

Ha a kertben nincs konnektor a közelben, a napelemes fényfüzért - amely alkonykapcsolóval is el van látva - Önnek találták ki, így biztos lehet benne, hogy ünnepi fények várják haza a nap végén.

Ha lehetősége van, vásárolhat konténeres fenyőt, melyet később kiültethet a kertjébe, így tényleg érezheti, hogy Karácsonykor is tett valamit a környezetvédelemért.

Ha a vágott fenyőre esik a választása, akkor azt is megvásárolhatja nálunk, sőt kérésére ingyenesen hálóba csomagoljuk és a törzsét is megfaragjuk, így könnyen belehelyezheti akár ebbe a praktikus tartóba is:

Ha nem tud dönteni és inkább a megajándékozottra bízná a választást, itt egy minden felnőtt számára praktikus ajándék, a vásárlási utalvány:

Amikor végzett mindennel, kapcsolja be a világítást, gyújtsa meg a mécseseket és engedje, hogy elvarázsolja az ünnep hangulata!

0 Tovább

Padlót fogsz? Lerakhatod! - Laminált parketta lerakása házilag

A laminált padló, köszönhetően kedvező árának és gyors, egyszerű lerakhatóságának, napjaink egyik legnépszerűbb padlóburkolata. Erős kopásállósága és széles színválasztéka lehetővé teszi, hogy szinte minden helyiségbe megtalálja a megfelelőt.

Alapok nem fából, hanem fa alapanyagú MDF, SPAN vagy HDF anyagból készülnek. 


Kiválasztás

A parketta kiválasztásánál vegye figyelembe, hogy harmonizálnia kell a helyiség többi berendezési tárgyával és a falak színével is. 

Vásárlásnál figyeljen a kopásállóságra!

A laminált padló típusait elsősorban kopásállósági tulajdonságuk alapján különböztetjük meg és három csoportba soroljuk: 31,32,33.

Az egyik legszilárdabb felülettel a 33-as kopásállóságú laminált padló rendelkezik, amely megfelel az intenzív igénybevételű helyiségek burkolására is. Otthoni felhasználásra erős igénybevétel esetén, közületi felhasználásra intenzív igénybevétel esetén ajánljuk (pl.: szállodai szobák, irodák, boltok, konferenciatermek).

A 32-es minőségű laminált padlót otthonra erős, közületi felhasználás esetén közepes igénybevételnek kitett helyiségekben való használatra alkalmas (pl.: szállodai szobák, irodák, konferenciatermek).

A 31-es osztályba tartozó parkettát otthoni felhasználásra erős igénybevétel esetén, közületi felhasználásnál alacsony igénybevétel esetén ajánljuk (pl.: szállodai szobák).


Anyagszükséglet meghatározása

Mérje fel, hogy hány négyzetméterre van szüksége! Mérje le a helyiség hosszát és szélességét és vásároljon minimum 5-10 %-kal többet!

Előkészítés

Ha megvásárolta a parkettát, akkor a bontatlan csomagokat lerakás előtt legalább 48 órával tárolja a burkolandó helyiségben, ahol a hőmérsékletnek minimum 18-22 ºC-nak, a páratartalomnak pedig legalább 40-60%-nak kell lennie.

A laminált parketták felrakását a klick rendszerű kialakítás könnyíti meg. Ez feleslegessé teszi az elemek egymáshoz ragasztását és a felszedést is megkönnyíti.

Amennyiben az adott helyiség hosszában a 10 m-t, szélességében a 8 m-t meghaladja, úgy dilatációs hézagot kell beiktatnia, hogy a laminált padlónak megadja a szükséges mozgásszabadságot.

A parkettát többféle aljzatra – beton, PVC, kerámia, faparketta, parafa – is le lehet fektetni. Gondoskodnia kell arról is, hogy az alap tiszta, száraz és egyenletes legyen. Amennyiben az aljzat egyenetlensége nem megfelelő, használjon aljzatkiegyenlítőt!

Az aljzat nedvességét ellenőrizheti, ha egy kb. 50x50 cm-es fóliát ragasztószalaggal légmentesen leragaszt a beton különböző pontjaira. Várjon kb. 48- 72 órát és ha a fólia száraz maradt, akkor nyugodtan parkettázhat, ha párás, akkor a nedvesség csökkentése érdekében kérje szakember segítségét!

Végül tervezze meg a burkolatváltó profilokat, jelölje ki a helyüket és rögzítse őket az ajánlott módon!


A parketta lerakása

Beton, PVC vagy kerámia padló esetén párazáró réteget kell alkalmazni! A párazáró fóliát 20 cm-es átfedéssel és rögzítő szalaggal összeragasztva kell lehelyezni, és kb. 5 cm-t a falra is fel kell hajtani. Erre kerül az alátétfólia, amely kiváló hő- és hangszigetelő tulajdonsággal rendelkezik. A fóliát nem érdemes régi szőnyegpadlóval kiváltani, mert az aljzat egyenessége ebben az esetben kétséges, a poros szőnyeg pedig higiéniai szempontból sem megfelelő.

Rögzítse őket ragasztószalaggal, hogy a csíkok ne csússzanak el! Mindig csak annyit rakjon le, amennyi padlót le szeretne tenni, különben, ha az egészet lerakja, akkor munka közben felpúposodhat.

Padlófűtés esetén speciális padlópapírt (iszappapírt) helyezzen le! A padló lerakása előtt a fűtést ki kell kapcsolni és padlónak normál hőmérsékletűnek kell lennie.

Elektromos padlófűtés esetén a túl erős felmelegedés miatt nem fektethető laminált parketta!

Optikai szempontból a laminált elemeket mindig a fő fényforrás irányába rakjuk le, ez általában a helyiség legnagyobb ablaka. A laminált parketta ragasztás nélkül is lerakható.

A lapok és a fal közé éket kell helyezni, nehogy a parketta elcsússzon.

Helyezze az első panelt a helyiség egyik sarkába nútos (az illesztéshez szükséges kiemelkedés) oldalával a fal felé úgy, hogy ék segítségével tartson7-15 mm-es távolságota faltól.

A következő panelsoroknál ügyeljen arra, hogy az első sorhoz képest kb. 30 cm-es eltolással illessze a lamellákat egymáshoz (úsztatás), ez biztosítja a padló szilárdságát.

Kb. 30 fokos szöggel illessze egymásba a paneleket, majd hajtsa le. A fuga záródását kalapáccsal és ütőfával való ütögetéssel segítheti.

Mielőtt elérné az ajtókat, le kell rövidítenie az ajtótokot és a lapot. Az ajtólapot elektromos gyaluval vagy kézi körfűrésszel könnyedén levághatja.

Miután az utolsó panelt is lerakta, eltávolíthatja az ékeket.

A tökéletes befejezés a padlóhoz illő lábazati szegőlécek felrakása. A lábazati szegőléceket soha ne kösse össze a padlóval, mert megsértheti azt.  A szegélyléceket a falra kell rögzíteni ragasztással, tiplikbe hajtott facsavarokkal vagy kapcsok segítségével. A kapcsokkal való rögzítés előnye, hogy a lécet többször is probléma és sérülés nélkül le- és felteheti és akár vékony elektromos vezetékek is elrejthetőek benne.

A sarkok félbevágva illeszthetőek egymáshoz, de egyszerűbb, ha helyette kész sarokelemekkel kapcsolja egymáshoz a léceket.

A fűtéscsöveknél a lyukak elfedésére alkalmazzon csőrózsát vagy szilikont, mely a legtöbb laminált színben kapható.

Ha olyan helyiségben rakja le a padlót, ahol nagyobb a valószínűsége, hogy néha víz juthat az illesztések közé, már a lefektetéskor vonja be a csaphornyok felületét vízzáró tömítő folyadékkal (ClickGuard).


Ápolás, tisztítás, javítás

A kisebb szennyeződéseket jól kicsavart, alig nedves textíliával törölje tisztára.

Erősebb szennyeződésnél csak kizárólag laminált padlóhoz kifejlesztett tisztítószert használjon, majd száraz törlőruhával azonnal törölje szárazra!

Az esetleges sérülés okozta mélyedéseket szakboltban kapható javító tapasszal tudja kijavítani.

Végül egy hasznos videó útmutató: http://www.bauhaus.hu/index.php?id=3423




0 Tovább

Melegíts be! - Fűtési alternatívák, kiegészítő fűtés a lakásban

Múltkori posztunkban a különféle kályhák, kandallók nyújtotta lehetőségeket tekintettük át, ma megnézzük, milyen lehetőségeink vannak, ha nem ezek az eszközök jelentik a megfelelő alternatívát számunkra. Fűtési lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésre, amelyek közül segítségünkkel könnyen megtalálhatja ízlésének, igényeinek és nem utolsó sorban pénztárcájának leginkább megfelelőt.

A fűtőanyag alapján 3 féle fűtési berendezés típust különböztetünk meg: szilárd tüzelőanyaggal, gázzal és elektromos árammal működőeket.

 Szilárd tüzelőanyaggal működő berendezés 

Öntvénykazán: lakóházak, fólia- vagy üvegházak, műhelyek, ipari épületek fűtésére tervezték. Használati melegvizet biztosít a kiépített fűtési rendszer segítségével. Felhalmozódott mezőgazdasági- vagy papírhulladékból hasznos energiát állít elő. Alkalmas fa, barnaszén, brikett és koksz tüzelésére.

Gázzal működő berendezések 

Gázkonvektor: a konvektorok a fűtőelemen áthaladó levegőt melegítik fel és ez cirkulál a helyiségben.

Kondenzációs kazán: a gázkazánok leginkább modernnek számító változatát képviselik. Újdonsága főleg az energiatakarékosságban rejlik, működése alapvetően a vízgőz felhasználásán alapul.

Elektromos árammal működő berendezések

 Az elektromos fűtésnek a korszerű, alacsonyabb energiafelhasználású épületeknél egyre nagyobb a jelentősége, hiszen ezek esetében nincs szükség indokolatlanul nagy fűtőteljesítményű berendezések alkalmazására. Ezt az alacsonyabb igényt pedig jobban megéri elektromos áram segítségével előállítani, mint a gáz vagy szilárd tüzelésű kazánnal, hiszen ezekből a legkisebbek is jóval nagyobb teljesítményűek, mint amire Önnek szüksége van, így felesleges megfizetnie a nagyobb teljesítményt. Az elektromos fűtési rendszerek alkalmazása a szilárd tüzelésűekkel szemben sokkal alacsonyabb bekerülési- és karbantartási költségekkel jár, és könnyebben szabályozhatók is.

Konvektor/ Elektromos mini konvektor: konvektorok nemcsak gáz-, hanem villanytüzeléssel is kaphatóak, termosztáttal, falra szerelhető kivitelben is. Könnyű szerelhetőségének, valamint viszonylag alacsony telepítési költségének köszönhetően nagyon kedvelt fűtési megoldás.

Szinte mindenhol alkalmazható, ahol gyorsan kell megoldani az elektromos fűtést, attól függetlenül, hogy elsődleges vagy másodlagos fűtési rendszerre van szükségünk. Kiválóan alkalmazható olyan helyeken (pl. hétvégi házak), ahol nincsen gáz vagy egyéb fűtési lehetőség.

Alaphelyzetben manuális termosztáttal kerülnek kialakításra, de pl. időkapcsolóval kombinált változatot, valamint digitális programozható termosztáttal ellátott változatot is választhat.

Elektromos fűtőtest: korszerű, modern formájú, kis súlyú, vékony radiátor, mely körül - speciálisan hajlított felületének köszönhetően - tökéletesen áramlik a meleg levegő, amely felemelkedik és így a szoba légterét egyenletesen mozgatja és melegíti fel.

Ezek az elektromos fűtőpanelek közel 100%-os hatékonysággal alakítják hővé az elektromos energiát.

Olajradiátor: az olajradiátor esetében a fűtőszál speciális olajban található. Teljesítménye és fogyasztása a hősugárzókéhoz hasonló, azonban nagyobb teret képes melegen tartani (egy 9 lapos kb. 60 légköbméter fűtésére alkalmas), hosszabb ideig tartja a hőt és biztonságosabb a hősugárzónál, valamint akkor is képes még órákig ontani a meleget magából, ha már nincs bekapcsolva.

Csak kiegészítő fűtésre alkalmazható és felügyelet mellett! Fürdőszobában tilos használni!

Termosztáttal, turbóventilátorral és 24 órás időzítővel is elérhető.

Hősugárzók: a hősugárzók fűtőeleme többnyire huzal (ez a maga a fűtőszál), amely izzásba jön és a hőt közvetlenül adja le a környezetének, illetve ventilátorral felszerelt esetekben a légáramlást ventilátor segíti elő.

Modernebb fajtáinál azonban kvarc, kerámia vagy halogén adja le a hőt, ezek azonban pár ezer forinttal többe kerülnek.

Használatánál nagy a hőingás a helyiségben, ami alacsony komfortérzethez és nagy áramfelvételhez vezet.

Teljesítményük általában szabályozható, maximum 2000 W. Egy ilyen elektromos hősugárzó maximum 10-15 négyzetmétert képes megfelelően befűteni. Hátránya, hogy csak bekapcsolt állapotban fűt.

 Fajtái:

  • Kvarc hősugárzó: a kvarc fűtőtestet a gazdaságos üzemeltetés és a gyors felfűtés jellemzi. Csendes üzemeltetésű, mivel nincs benne ventilátor. Kiválóan alkalmazható fürdőszobai használatra, falra szerelhető változatban is kapható!

  • Halogén hősugárzó: az általa kibocsátott rövidhullámú sugárzás nagyon gyors fűtést tesz lehetővé, ezáltal azonnali meleg érzetet biztosít, alacsony fogyasztás mellett. Kiválóan alkalmazható fürdőszoba, terasz fűtésére is! A kvarc hősugárzó készülékhez képest 5x nagyobb élettartammal bír, szabadban és nedves helyiségben is használható!

  • Ventilátoros hősugárzó: ventilátora segítségével kedvezőbb a meleg levegő eloszlatása, azonban ez okozza hátrányát is, a hangos működést.

Fürdőszobai gyorsfűtő: ha kevés hely áll rendelkezésére a fürdőszobában és általában csak este kell fűteni, akkor ennek segítségével pár másodperc alatt felmelegítheti a helyiséget.

Kerámiabetétes fűtőtest: a fűtőpanelben egy speciális kerámia van elhelyezve, amely működés közben nem izzik, ezért élettartama szinte korlátlan. A fűtőbetét felületét alumínium bordákkal növelik meg, így hatékonyabb hőleadást lehet elérni segítségével. 

Fali ventilátoros fűtőkészülék: távirányítóval, LCD kijelzővel és termosztáttal felszerelt fűtőkészülék, mely kinézetre a split klímákhoz hasonlít.

Hőhullámos fűtőkészülék: köztes hordozó nélkül, azonnal továbbadja az energiát. A fűtőlap által leadott hőhullámok áthatolnak a levegőn anélkül, hogy annak fizikai állapotát megváltoztatnák. A hőhullámok hatására a besugárzott test hőmérséklete megemelkedik. 
Álló és falra szerelhető kivitelben is kapható.

Ipari ventilátoros fűtőkészülék: nagy teljesítményű, ipari felhasználásra készült.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Őszi teendők a kertben és a ház körül

Az ősz beköszönte nem jelenti a kerti munkák végét, mivel most jött el az ideje annak, hogy előkészítsük kertünket a téli időszakra.

Lássuk, milyen munkákat kell elvégeznünk még a fagyok megérkezése előtt:

Metsszük meg a fákat! Gyümölcsfáinkat nemcsak tavasszal, ősszel is meg kell metszeni. Ilyenkor szabaduljunk meg a beteg vagy csupasz ágaktól, a túl sűrű lombkoronát is megritkíthatjuk, a vízhajtásokat eltávolíthatjuk. Ha beteg levelet találunk, akkor ne csak a levelet, hanem az ágat is távolítsuk el, a metszés helyét pedig kenjük be fagéllel!

Ne hagyjuk ki a metszésből a sárgulásnak indult cserjéinket sem, viszont most ne bolygassuk a tavasszal virágzó bokrainkat! A fagyérzékeny cserjéket csak tavasszal kell metszeni! Az öreg és lehajló ágakat kb. a negyedükig vágjuk vissza, ennek hatására a növény visszaszívja nedveit a gyökereibe és felkészülten várja a telet. 

Vegyük elő az ásót is! Kezdjünk hozzá a megüresedett ágyások felásásához! Törekedjünk arra, hogy minél mélyebben ássuk fel a talajt, ez elősegíti, hogy a téli csapadékot jobban fel tudja szívni. Forgassunk a talajba trágyát, így biztosíthatjuk a következő évi bővebb termést vagy a gyönyörűen virágzó kertet.  A nagyobb hantokat nyugodtan egészben hagyhatjuk, mert a téli fagy elvégzi helyettünk a rögök felaprítását.

Ha tavasszal korán szeretnénk retket, metélőhagymát, salátát, zöldborsót vagy spenótot, akkor ezeknek a magjait már most elvethetjük.

A gyep sem maradhat ki a gondozásból! A nyár megviseli a gyepet, tápanyaghiányban szenved, talaja megtömődött, a gyomok és mohák elszaporodtak benne, ezért fontos a fellazítása. Ha ezzel végeztünk, akkor kezdődhet a trágyázás. Vannak, akik a az érett marhatrágyára esküsznek, de manapság elterjedtebb a műtrágya. Ha műtrágyát használunk, akkor elsősorban alacsony nitrogéntartalmú és magas káliumtartalmú terméket válasszunk! A hagyományos gyeptrágya ősszel nem jó választás, mert gyorsabban nő tőle a fű és emiatt érzékenyebbé válik a fagyra.

A ráhulló faleveleket is nagy gonddal távolítsuk el, mert ezek elveszik a fényt, így száraz, barna foltok alakulhatnak ki rajta tavaszig és elkezdődhet a mohásodás is.

A fűnyírót utoljára novemberben vegyük elő, de vigyázzunk arra, hogy ilyenkor se nyírjuk a füvünket 5 cm-nél rövidebbre, mivel így jobban tudja hasznosítani a napfényt és a moha és a gyomok támadásának is jobban ellen tud állni.

Ha az éjszakai hőmérséklet tartósan 7-8 fok körül alakul, akkor itt az ideje, hogy a kiültetett évelő növényeket, a szobanövényeket és a mediterrán növényeit egy biztonsági permetezés után olyan fagyvédett helyre vigyük, ahol télen is 10-15 fokot és világosságot tudunk biztosítani számukra. A tápoldatozást és az öntözést nagymértékben csökkentsük, és a hajtásokat most még csak annyira vágjuk vissza, hogy a téli helyükre beférjenek, mert az erős metszés hatására a növény hajtani kezd, télen pedig inkább pihenésre van szüksége.  

Ilyenkor ültessük el a hagymás növényeket is, hogy tavasszal gyönyörű színpompás kert fogadjon bennünket. A hagymákat magasságuk 2-3-szorosának megfelelő mélységbe kell elültetni, melyhez segítségünkre lehet egy virághagyma ültető, amellyel megfelelő szélességű és mélységű lyukat tudunk készíteni. Ebbe tegyük a hagymát hajtásával felfelé és takarjuk be a maradék földdel. 

Ha már most szeretnénk virágzó kertben gyönyörködni, akkor itt az ideje a tipikus őszi virágok ültetésének. Válasszunk a színpompás árvácskák, krizantémok, csarabok között!

A nyári hagymákat ássuk ki és tegyük őket jól szellőző kosárba vagy ládába és helyezzük fagymentes helyre! Rózsáinkat vágjuk vissza és takarjuk be a tövét falevéllel.

Ne csak a gyepről, hanem mindenhonnan szedjük össze a lehullott faleveleket, gallyakat! A beteg részeket a további fertőzés elkerülése érdekében égessük el, az egészségeseket komposztáljuk,  vagy használjuk fel a fagyérzékeny növények letakarásához.

Az újonnan beszerzett fák és cserjék ültetési ideje is ilyenkor van, mert a talajnak még elégséges a nedvességtartalma és a hőmérséklete ahhoz, hogy a növényünk az új helyen megtelepedjen és új gyökeret fejlesszen. Ültetés után – a fagyok beálltáig - öntözzük meg legalább hetente egyszer, hogy a télre rendes gyökeret ereszthessen! A földet fedjük be levelekkel.

Víztelenítsük a kerti csapokat és öntöző eszközöket, nehogy elfagyjanak! Ne feledkezzünk meg a kerti tóról sem!

Ha mindennel végeztünk, akkor tisztítsuk meg a szerszámokat és a fűnyírót és tegyük őket a helyükre, hogy télen ne károsodjanak és jövőre újra örömünket tudjuk lelni használatukban!

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Tudatos cselekvéssel a jövőért – mit tehetünk a mindennapokban?

Népszerű fogalmak manapság a környezettudatosság és a fenntarthatóság, ami nem véletlen, hiszen elmondható, hogy a jelenlegi gazdasági és fogyasztási szokások nem fenntarthatóak: a természeti erőforrások kimerülőben vannak, míg a hulladék mennyisége egyre növekszik.

A környezettudatos szemlélet akkor mutatkozik már meg tettekben is, amikor az egyéni döntések, tettek során a környezeti hatásokat is figyelembe vesszük. Ennek példája az energiatakarékos izzók használatától kezdve a szelektív hulladékgyűjtésen át a hőszigetelésig sok mindent magában foglal.

A környezettudatos viselkedés jegyében az otthonában is sokat tehet: takarékoskodhat az erőforrásokkal: a vízzel, az árammal és a gázzal is.

Víz

Noha a Föld felszínének több, mint 70%-át víz borítja, ennek csupán 1%-a alkalmas emberi fogyasztásra. Ezért fontos takarékoskodni a vízzel és védeni a vizeket!

Nézzük, hogy mit tehet védelme érdekében:

  •  a zuhanyozás kevesebb vizet igényel, ha alacsony áteresztésű, elzárható zuhanyrózsát használ! Míg a hagyományos rózsa kb. 38 liter vizet enged át percenként, addig a takarékosak csupán 10-15 litert!

  • a víz felmelegítéséhez energia szükséges, állítsa alacsony fokozatra a vízmelegítőt!
  • egy hagyományos csapon percenként átlagosan 13 liter víz folyik el, azonban ezt könnyedén megakadályozhatja, ha a csap végén lévő perlátort kicseréli, mellyel drasztikusan (akár 70%-kal) csökkenhet a vízfogyasztás! A perlátor minden csap végén megtalálható vízrendező, mely az áramló víz mozgási energiáját felhasználva levegővel dúsítja a vizet, így azt az érzetet és látszatot kelti, mintha a valóságosnál több víz folyna a csapból. Használatával egyidejűleg csökkenthető a víz-, csatorna- és gázszámla (villanybojler esetén a villanyszámla) is!

Áram

  • Energiatakarékos izzók: azokban a helyiségekben, ahol az izzók naponta min. 1-1,5 órát világítanak, cserélje le őket takarékosakra! Egy energiatakarékos izzó a normál izzók kb. 20%-át fogyasztja és élettartama is magasabb (kb. 10x)! Ne feledje azonban, hogy igaz, hogy energetikai szempontból kedvezőbbek, ám higanyt és foszfort tartalmaznak, ezért veszélyes hulladéknak minősülnek! Gyűjtésére külön hulladékgyűjtők állnak rendelkezésre!

  • LED izzók: az energiatakarékos izzókhoz képest kb. fele annyi energiát fogyasztanak és kevésbé melegszenek fel, mint a többi izzó. Nem tartalmaznak higanyt, ebből a szempontból is sokkal inkább környezetbarátnak mondhatóak, azonban kevésbé szórják a fényt és fényerejük sokkal inkább egy irányba összpontosul. Jelentős kezdeti befektetést igényel, ezért sok embert elriaszt, pedig hosszú távon behozza a magasabb árat!

  • digitális/napi időkapcsoló óra használatával szabályozhatjuk, hogy a konnektor a nap melyik időszakában szolgáltasson áramot, így jelentős megtakarítást érhetünk el többek között a világítás (évente akár 58 KWh áram is megtakarítható), a szórakoztató elektronikai eszközök és a fűtés tekintetében is, nem beszélve otthonunk biztonságának növeléséről!

  • az asztali elosztó használatával a számítógép, tévé és a hozzájuk kapcsolódó perifériák készenléti energiafogyasztása szüntethető meg. Egy átlagos háztartás készülékeinek készenléti fogyasztása éves szinten 2 hónapnyi villanyszámláért felel!

Gáz

Gázzal való fűtés esetén a környezettudatosság jegyében a következő dolgokat teheti:

  • kondenzációs kazán: használatával 15-40%-os megtakarítást érhet el

  • hőszigetelt nyílászárók: rendkívül jó hő- és hangszigetelők

  • hőszigetelés: ezzel a módszerrel egyszerre csökkentheti fűtése költségeit és növelheti otthona értékét. Kényelmes, mert télen és nyáron is kellemesebb érzetet biztosít és aktívan hozzájárul a környezetvédelemhez. Hőszivárgásmérő segítségével pontosan meghatározhatja otthona szigetelési problémáinak helyét. 

Lássunk néhány lehetőséget:

* külső/belső hőszigetelés: a hőszigetelést (az utólagos hőszigetelést is) hatékonysági okokból elsősorban kívülről szokták elvégezni, azonban ha ez műszakilag megoldhatatlan vagy túl nagy költséggel jár, akkor érdemes a belső hőszigetelés lehetőségeit számba venni.

  A legismertebb hőszigetelő anyagok:

* kőzetgyapot: legjobb tulajdonsága, hogy rendkívüli mértékben elviseli a hőt, kiváló hő- és hangszigetelő, természetes alapanyagának köszönhetően rendkívül időtálló.

* polisztirol: kiváló hő-, hang, sőt némely vízszigetelő anyag is.

* üveggyapot: a tető- és tetőtér hőszigetelése során ez az egyik legolcsóbb és leggyakrabban használt hőszigetelő anyag. 

* ásványi hőszigetelő lap: sokoldalúan használható szigetelőanyag, mely külső és belső szigetelésre is nagyszerűen alkalmas. Tömör, nem éghető, páraáteresztő és víztaszító.

* szigetelő tapéta: egyszerűen és gyorsan használható belső falak hőszigeteléséhez

* thermobeton:  könnyű, rendkívül jó hőszigetelő képességű beton, mely hőcsillapító hatása miatt nyáron hatékonyabb véd a túlmelegedéstől, mint a könnyű hőszigetelő anyagok.

* thermo roló: nyáron nem engedi be, télen pedig a szobában tartja a meleget. Fúrás és csavarozás nélkül felszerelhető.

* radiátor fólia (hőtükör): működésének lényege, hogy a radiátor hátsó lapja által kibocsátott hőt a szoba irányába visszaveri. 

* ajtó- és ablaktömítő szalag: segítségével akár 35%-kal is csökkentheti fűtési költségeit, így sokat tehet értékes energiaforrásaink védelméért.

* hőszigetelő ablakfólia: energiatakarékos, nagyban gátolja a páralecsapódást.

* hőszigetelő csőhéjak: jó hőszigetelő képességű, párafékező, nedvességre nem érzékeny hőszigetelő anyag, mely a hangok és rezgések csillapítására is alkalmas.

A környezettudatosságról már a festékek vásárlásánál sem kell lemondania, csak itt is keresnie kell a Blaue Engel (Kék Angyal) logót, mely a világ első és legismertebb környezetvédelmi logója. 1978 óta egy független szervezet meghatározott kritériumok alapján méri fel a környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat. Csak azok a cégek használhatják a Kék Angyal logót, amelyek ezeknek a feltételeknek megfelelően támogatják a környezetvédelmet.  A Kék Angyal segítségével Ön is könnyebben megtalálja a környezetbarát termékeket és ezáltal elősegíti a környezettudatos fogyasztást.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

legjobbotthon

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek