Ha már eldöntöttük, hogy faburkolatú padlót szeretnénk otthonunkba, még így is számos döntéshelyzet előtt állunk, hiszen az áruházakban se szeri, se száma a különféle hagyományos, korszerű, könnyen kezelhető vagy éppen elegáns burkolatoknak. Segítünk választani.

Évszázadok óta használunk fát a padló és a falak burkolására. Nem csoda, hiszen a fa természetes, meleg, megfelelően kezelve pedig rendkívül tartós burkolóanyag. Látványos erezete eleganciát kölcsönöz a legkülönfélébb stílusú lakásoknak is a klasszikustól a rusztikusig vagy minimálig. Ma már választhatunk a magunk által is könnyen lerakható, kezelhető, strapabíró rétegelt burkolók és hagyományos, kizárólag hozzáértéssel lerakható, de tetszetős faanyagok között. Általánosságban elmondható, hogy a mai faburkolatok a vegyi- és hőkezelésnek köszönhetően szinte egyenrangú partnerei az egyéb burkolatoknak: jól bírják a nedvességet, a hőmérséklet változását, könnyen tisztítható stb.

Első körben azt döntsük el, hogy tömörfából készült vagy rétegelt („laminált”) padlóburkolatot szeretnénk-e. Mint korábban már foglalkoztunk vele a többrétegű, előre szerelt parketták lerakása nem ördöngösség! Ha nagyobb léptékű hajópadlót, vagy hagyományos (ún. csaphornyos) parkettát választunk, akkor párnafákra szegezve tudják lerakni a szakemberek, míg, ha az aljzat kiegyenlített (pl. beton), akkor parketta esetén a ragasztás lehet a legcélravezetőbb. Fontos, hogy míg a laminált padlók általában UV, és egyéb védettséget élveznek, és gyakorlatilag azonnal használhatóak, addig a tömörfából készült padlókat lerakás után még össze kell csiszolni, majd lakkozással vagy egyéb vegyi eljárással gondoskodni a kopásállóságáról és UV védelemről.

A tömörfa mellett szól ugyanakkor, hogy azt legalább háromszor újra lehet csiszolni az évek során (egyes gyártók akár 20 éves garanciát is vállalnak rájuk), míg a lényegesen olcsóbb laminált anyagoknál minden esetben egyedileg kell meggyőződnünk arról, hogy milyen tulajdonságokkal bír. Ugyanakkor ezek esetében is találunk olyanokat, amelyekre a szakáruházak 15 év garanciát vállalnak. Amennyiben padlófűtést tervezünk, minden esetben győződjünk meg arról, hogy a kiszemelt padló elviseli-e az alulról érkező hőt.

A tömörfa burkolatot választóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy mely fajtákhoz milyen tömörség (ún. Brinell-skála szerinti keménység) tartozik. A bükknél (3,7-es) keményebb a 3,9-es tölgyfa, nála a kőris, az egzóta (trópusi) faanyagok között pedig a bambusz (5!).

Hajópadló: a klasszikus választás
A kb. 2cm vastag és kb. 15-20cm széles elemekből összeillesztett hajópadló jó választás a klasszikus eleganciára törekvőknek. A szép mintázatú, például klasszikus tölgyfapadló önmagában is eleganciát kölcsönöz a lakásnak, amelyet sötét, vagy éppen az erezetet jól kiadó pácokkal tovább emelhetünk. Az antikolás egyik elterjedt technikája a „fózolás”, amikor a lécek illesztése mentén kis részt képez, ez térhatást biztosít az egyébként plasztikus felületnek (amely a későbbi csiszolással egyébként kopik, így speciális kezelést igényel).

Svédpadló: sokoldalú elegancia
Ma nagyon divatos burkoló, amely szerkezetében (ti. nútolt) a hagyományos parkettára hasonlít, de szélesebb annál. Nemcsak a fafajták, színek és erezetek változatossága elképesztő, de a felületkezelésé is: ma már kaphatóak a piacon a különféle páccal, olajokkal kezelt verziók, amelyek akár a hidegburkolatok keménységét és teherbírását is elérik. A hajópadlónál kisebb mérete miatt alkalmas arra, hogy ferdén, vagy egyéni mintázatot kiadva rakjuk le.

Parketta: számtalan  variáció
Ha csak a tömörfa parkettáknál maradunk, a  széles választék mellett a lerakással is tehetünk a lakásunk egyénibbé varázsolása érdekében. Rakhatjuk szálban, mozaikformában, átlósan, sakktáblaként így magunk is tehetünk a tágas, kellemes térérzet érdekében. Akik azonban a szalag- vagy lamella parkettánál többre vágynak tovább keresgélhetnek. A klasszikus polgári miliőre áhítóknak kiváló választás az intarzia parketta (más néven táblás díszparketta), amely klasszikus mintázatot foglal a kb. 40X40cm-es, 2cm vastag táblákba. Az ipari parketta a hagyományos parketták méretezése során keletkező maradék táblásítása során keletkezik, kevéssé klasszikus esztétikai világú, de strapabíró padlófajta.

Parafát a padlóra
Kétségkívül költséges, de igényes és tartós burkolat az egyre terjedő parafa, amely szintén elérhető már UV-kezelt, azonnali lerakásra alkalmas változatban is. Rendkívül jó hő- és hangszigetelő, rugalmas, meleg érzetű, bogarak, gombák, penész nem támadják meg, mintázata egzotikus hatást kölcsönöz otthonunknak.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!