Az elmúlt napokban a tavasz forróbbik arcát mutatta, így eszünkbe juttatta, hogy közeledik a nyári hőség és olyankor bizony jólesik a hűs otthonba hazamenni.

Lássuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy a hűs, de mégis egészséges otthont megvalósítsuk.

A hűtést szolgáló eszközök két nagy csoportját különböztetjük meg: a ventilátorokat és a klímákat.

VENTILÁTOROK

álló-asztali szélgép: a legegyszerűbb lehetőség a levegő keringetésére, mely igényünk szerint több fokozatba is kapcsolható, valamint a legtöbb esetben a fej dőlésszöge is szabadon állítható.

álló, párásító ventilátor: az asztali szélgép továbbfejlesztett változata, 2 az 1-ben, mely egy 3 funkciós önálló ventilátorból és egy kivehető, önállóan is használható párásítóból áll. A vendéglátó teraszokon látható párásító otthoni változata, amely nem csak a levegő keringetésével hűt bennünket, illetve környezetünket, hanem a szétporlasztott apró vízcseppekkel is.

toronyventilátor: hordozható, helytakarékos megoldás olyan szobákba, ahol korlátozott a hely. Időkapcsolóval, mely akár 120 percre is beállítható. A kezelőszervek kényelmesen kapcsolhatók a készülék felső részén, esetleg távirányítóval.

mennyezeti ventilátor: ez a készüléktípus állandó és optimális klímát biztosít, nyáron hűt és már alacsony fordulatszám mellett is jelentős légáramlatot biztosít, télen pedig a mennyezet alatt összegyűlt meleg levegőt keringeti lefelé, ezzel növelve hőérzetünket. Fém és fa ventilátorlapokkal is kapható.

léghűtő: ez a szerkezet egy olyan speciális ventilátor, mely jégkocka illetve a készülékhez mellékelt jégdoboz alkalmazásával 4 órán keresztül 8 fokkal hűvösebb levegőt képes létrehozni, mint a környezete, ezáltal jelentősen hozzájárul egy forró nap elviseléséhez. A lehető legjobb megoldás azoknak, akik a hagyományos split- illetve mobil klímákat nem bírják, azoktól gyakran megfáznak.

KLÍMÁK

mobil klíma: mobil klímáknak azokat a klímaberendezéseket nevezzük, melyeket kialakításuknak köszönhetően könnyedén mozgathatunk, egy gyors mozdulattal áttelepíthetünk egyik helyiségből a másikba. További előnyük, hogy telepítésük egyszerű, karbantartásuk és tisztántartásuk könnyű, és vásárlás után azonnal használhatók.

Működésük megegyezik a hagyományos klímaberendezésekével, különbség a meleg levegő leadásában jelentkezik.

A mobil klímáknál a készülékek egy vastag gégecsővel vannak felszerelve, a kondenzátor a készüléken belül (tehát a szobában) helyezkedik el, ez fújja ki a meleg levegőt a gégecsövön keresztül a kültérbe. 

split klíma: a klíma típusok leghatékonyabb változata, mely jóval esztétikusabb és komfortosabb is a mobil klímáknál. A split kifejezés osztott rendszerű klimatizálást takar, ugyanis ezek a berendezések egy kültéri és beltéri egységre különülnek el, melyeknél a kültéri egység tartalmazza a nagyobb, zajt keltő részeket, így megszűnik a belső zajforrás és a hűtés során keletkező hőből sem marad semmi a hűtendő helyiségben. A 2 egység meghatározott távolságra kerülhet egymástól és a berendezés annál hatékonyabb, minél közelebb vannak egymáshoz. A spliteket távirányítóval szerelik fel, hogy a funkciók váltogatására kényelmesen legyen lehetőségünk.

Léteznek úgynevezett multi-split klímák is, melyeknél egy kültéri egységhez több beltéri egység is köthető.

Ezen készülékek telepítését és beüzemelését mindenképpen megfelelően képzett szakemberre bízzuk!

Hasznos tudnivalók 

  • az első szempont, amit a választásnál figyelembe kell vennünk, az a teljesítményigény, melyet a helyiség mérete, fekvése, szigetelése határoz meg.
  • a fogyasztást nagymértékben befolyásolja a beállított hőmérséklet értéke. Minél nagyobb a különbség a külső és a belső levegő hőmérséklete között, annál nagyobb fogyasztással kell számolnunk.

Légkondicionáló okozta tünetek megelőzése

A klímaberendezések tisztításának elhanyagolása okozta betegségek között általában gombák, baktériumok okozta fertőzések fordulnak elő, melyek előszeretettel telepszenek meg az őszi-téli időszakban használaton kívüli berendezések hűtőbordáin és súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak. Ezért is fontos a rendszeres és szakszerű tisztántartásuk, mellyel elkerülhetőek ezen betegségek, különösen akkor, ha olyan tisztítószert használunk, mely végleg elpusztítja ezeket a fertőzéseket okozó telepeket.

Ne féljünk tehát a klímaberendezések okozta betegségektől, hanem tisztítással előzzük meg őket és így biztonságosan élvezhetjük a nyári forróságban a belőlük áradó hűvös fuvallatot.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!