Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hálószobatitkok a Feng-shui szerint

A Feng-shui lakberendezési elveit körüljáró sorozatunkban (az első, alapozó rész itt) most a hálószoba titkait járjuk körbe. Min múlik a nyugodt alvás vagy a jó párkapcsolat?

1. Minden a hálószoba elhelyezésével kezdődik. Építkezéskor, átalakításkor úgy jelöljük ki a háló helyét, hogy az a lakás nyugodt szárnyában legyen. Egyébként a józan megfontolás is ezt diktálja, de a chi áramlása szempontjából ez kiemelten fontos.

2. A második lényeges elem, az ágy helyének kiválasztása. Az ágy irányának meghatározásához meg kell határozni saját Gua számunkat (ehhez egy hasznos kalkulátor itt), hogy tudjuk, melyik irányból érkezik számunkra a kedvező életenergia, és már csak az ágy fejrészét kell ebbe az irányba fordítani. Problémát jelenthet egy párkapcsolatban, hogy a párok eltérő – keleti vagy nyugati – csoportba tartozó számokkal bírnak, de a tanácsadók erre is tudnak megoldásokat adni, sőt egy „nehéz” vagy „kedvezőtlen” együttállás estén kimondottan a hálószoba berendezése lehet a kapcsolat normalizálásának záloga. Ha valaki az igazira vár, akkor érdemes a chi áramlását a szerelmet jelentő délnyugati irányba terelnie!

3. Az ágy ne nézzen szembe az ajtóval, különösen ne a lábunk tekintsen az ajtónyílás felé. Az ágy legyen támlás, és fejrésze illeszkedjen a falhoz (a körbejárható ágyak elvesztik az energiát), és az ágy környékén kerüljük az éles tárgyakat, burkolati elemeket, kiszögelléseket is.

4. A Feng-shui szerint – bármennyire is divatos ma – nem javasolt a tükör alkalmazása a hálószobában. Ha ragaszkodunk hozzá, akkor legalább ne az ággyal szembe tegyük!

5. Óvatosan bánjunk a vízzel! Ne helyezzünk el csobogót, kutat a hálóban.

6. Bár több ezer éve biztosan nem volt lehetőség a hálóból nyíló fürdőszoba kialakítására, ma sem javasolják. Ha elkerülhetetlen, akkor viszont mindig tartsuk csukva az ajtaját, ezzel benntarthatjuk a kedvező energiákat.


7. Párosával helyezzük el a használati tárgyakat, kiegészítőket, lehetőleg egymáshoz közel. Válasszunk két gyertyatartót, vázát, éjjeli szekrényt stb. ezzel is a párkapcsolat javításán dolgozunk.

8. Óvakodjunk attól, hogy elektromos felszerelésekkel zsúfoljuk tele a hálót, ezek csökkentik a helyiség energiáját (és a bioenergetika szerint is zavarhatják a nyugodt alvást!). Bármennyire is kellemes az ágyban dolgozni vagy tévézni, érdemes onnan minél távolabbra, lehetőleg másik helyiségbe helyezni ezeket a tárgyakat.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Parkettázz magad!

Egyre többen vágnak bele házilag a padlóburkolat lerakásába. Nem csoda, hiszen egy kis ügyességgel rengeteget spórolhatunk: a teljesen kezdők által is lerakható burkolatok már akár 990 Ft-tól is elérhetőek a szakáruházakban, de természetesen ebben a kategóriában is találunk minőségi, akár 12.000 Ft/nm-t is meghaladó árú termékeket. Lássunk is hozzá a lerakáshoz öt egyszerű lépésben!



1. Az előkészítés
Szakemberek szerint az előkészítésen legalább annyi múlik, mint a pontos illesztésen. Lényeges, hogy a lerakni kívánt burkolat akklimatizálódjon: tároljuk a burkolni kívánt helyiségben a parkettát legalább 48 óráig a lerakás előtt „szobahőmérsékleten” azaz kb. 18-22 fokon. Gondoskodjunk a megfelelő aljzatról: szerencsére a laminált padlót többféle burkolatra is le lehet fektetni, így korábbi PVC-, kerámia- vagy faburkolatra is építhető. Ha a felület nem egyenletes, nagyok a szintkülönbségek, aljzatkiegyenlítőt kell használni.

2. Lényeges rétegek
Szükségünk lesz párazáró fóliára, amit átfedéssel egymáshoz rögzítve (pl. ragasztószalag) és a falon is ráhagyva kell lefektetni, illetve a hő- és hangszigetelő alátétlemezre (általában 6-7nm-es csomagokban kapható 3-5mm-es polifoam). Léteznek előre összeragasztott párazáró és szigetelő kombinációk is, sőt hőtükröző fóliát is alkalmazhatunk a még jobb szigetelés érdekében.


 
3. Mi az az úsztatás?
Az úsztatás lényege, hogy a padlónk közvetlenül nem érintkezik a szegélyét jelentő elemekkel: fallal, beépített bútorokkal, fűtéselemekkel, csövekkel. Ugye mindenki látott már felpúposodott parkettát? Nos, azt biztosan nem szakszerűen rakták le, nem gondoskodtak a kb. 15mm-es ún. dilatációs (hőtágulási) hézag következetes megtartásáról.

4. Lerakás: nem varázslat!
Fektessük le az első panelt a kiindulási pontunkhoz. Már itt tartsuk meg a dilatációs rést! Ehhez egyébként kiváló segítséget nyújtanak az előre csomagolt lerakó-készletek, amelyek tartalmazzák a faltól való eltartást segítő ékeket, a beütő fát és a behúzó vasat. A következő rétegnél már alkalmazzuk az eltolást: a padló mintázata segít abban, hogy a megfelelő mértékben toljuk el egymáshoz a rétegeket a helyes kötés érdekében. Látni fogjuk, az összeillesztés az egyik legegyszerűbb eleme a padló lerakásának. A teljes padlózat lerakását követően telepítsük – ragasztással vagy pattintással – a szegélyléceket. Ma már a laminált padlókhoz is kaphatóak olyan lécezetek, amelyek a lényeges elektromos és távközlési kábelek elrejtésében segítenek! Egyetlen problémát a sarkok jelenthetnek, de ezekre is kaphatóak kész sarokelemek.


5. Ápolás nélkül nem megy
A laminált burkolatok esetében két dologra kell ügyelni. Nagyon fontos a karcolódás elkerülése például a porszívózáskor, hiszen esetünkben több rétegből készült elemmel van dolgunk amelyek felső rétegének sérülése a védelem elvesztését jelenti. A másik lényeges lépés a megfelelő felmosó-ápolószer kiválasztása, ezügyben a háztartási vagy vegyi anyag szaküzletben vagy a szakáruházak megfelelő osztályán bátran kérjünk tanácsot.

Akik részletes szakmai ismeretkre vágynak a lerakással kapcsolatban, azoknak ez a videó segít eligazodni a laminált burkolatok világában.


0 Tovább

Sétálj a saját tavad partján!

Sokan szeretnének teraszukról kerti tóban gyönyörködni, vagy sétálni, üldögélni saját kis tavuk partján. Ma már korántsem annyira bonyolult akár saját kezünkkel építeni egy saját flórával, faunával rendelkező kis tavat.



1. Tájolás
Elsősorban azt kell eldöntenünk, hogy hol lenne a legjobb helye leendő tavunknak. Fontoljuk meg, honnan esik a legjobb rálátás a tóra, hol tudjuk a legjobban megközelíteni, de a tó élővilágának az igényeiről se feledkezzünk meg. Számos vízi növény igényli a napfényt, azonban a folyamatos napsütés nem tesz jót sem a növényeknek, halaknak, sem a víznek. Ügyeljünk arra, hogy kb. 4-6 óránál tovább ne érje erős napfény a vizet. Amennyiben vízforgató eszközt, szökőkutat és díszvilágítást is tervezünk, úgy ne feledkezzünk meg arról, hogy az elektromos hálózat kiépítését is meg kell oldanunk.

2. Méret, forma
Kertünk méretéhez, illetve a gondozásra szánt erőforrásainkhoz és időnkhöz képest döntsünk a tó méretéről. Ne foglalja el az egész kertet, de ha túl kicsi lesz, akkor hamar átveheti a hatalmat felette a növényzet. Ha kertünk klasszikus, és a szögletes formák uralkodnak benne, tavunk is lehet egy igazi díszmedence betonszegéllyel. Ha azonban a természetességre törekszünk, válasszunk szabálytalan formát, olyat azonban, amit kezelni is tudunk.



3. Építkezés
A saját magunk által ásott és megformált tó alapját fedjük le speciális, erre a célra tervezett PVC vagy kaucsuk tófóliával. A kiásott – fokozatosan vagy lépcsőzetesen mélyülő kialakítású – medret jó alaposan vizsgáljuk át, hogy semmiféle éles tárgy ne álljon ki, amely felsérthetné a fóliát. A földet jól döngöljük le, a partfalakat ellenőrizzük, megcsúszás ellen erősítsük meg. Helyezzünk a fólia alá valamilyen puha, de rothadásmentes alátétet. Töltsük fel az alját a kívánt kaviccsal, földdel majd vízzel. Végül a partszegély mentén vágjuk le a fólia túllógó részét és dolgozzuk be a földbe. Alakítsuk ki a szegélyét: kavicsos, sziklás, beton, fa, vagy gyeptégla burkolatot is választhatunk, de ezt már az ásás megkezdése előtt érdemes eldönteni.



4. Növények, állatok
A meder kialakításakor gondoskodjunk olyan föld- és kavicspadokról, amelyeken a kívánt növényzet meg tud telepedni. Ne csak az ízlésünk szerint döntsünk az egyes növényfajták mellett: vannak olyan kevéssé mutatós növények, amelyek tisztító, kártevőriasztó vagy a táplálékláncban betöltött szerepük miatt megkerülhetetlen tényezők a tó életében (pl. az algásodást megakadályozó békaliliom, víziboglárka vagy vízimoha). Gondoljuk végig, hogy a tóban hány zónát tudunk kialakítani (a sekély/lápos parti résztől a mélyvíziig) és ennek megfelelően oda telepítsük őket, ahol a legjobban érzik magukat. A halfajták esetében kezdetben a kevéssé érzékeny fajták mellett döntsünk, ha ráérzünk a „halgazdálkodás” ízére, akkor jöhetnek majd a kényesebb vízi állatok is.



5. Gondozás
A tó élővilága egészségének fenntartása érdekében a legfontosabb az egészséges, nem feltétlenül palackos víz tisztaságú – víz. Érmes beruházni egy az átszűrésről és forgatásról automatikusan gondoskodó (lehetőleg egy többkamrás rendszerű biológiai) szűrőrendszerbe is. Arra kell törekedni, hogy a tó élővilágát úgy alakítsuk ki, hogy természetes egyensúlyi állapotot érjen el, így a legritkábban kel hozzányúlnunk. Figyeljük a víz minőségét, az aljnövényzetet és a növények állatok egészségi állapotát, és ne feledkezzünk meg az időszakos, az évszaknak megfelelő karbantartási munkákról.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Mi is az a talicska?

Akinek kertje van, építkezik vagy felújít, annak biztosan van talicskája. Ha nincs, lesz. Honnan jön, és merre tart ez az egyik legegyszerűbb ház körüli eszköz. Kezdjük az alapoknál.

Hogyan kezdődött?
A talicska a fizika szerint az egyoldalú emelők csoportjába tartozik, hiszen a kb. 170 literes teher, amit a ma ismert eszközökkel tolunk az emelési oldalon van (ellentétben a libikókával). Arról megoszlanak a történészi vélemények, hogy az ókori görög, vagy az időszámításunk szerint első századbeli kínaiak használtak-e először talicskát. Az eleusisi régészeti leletek listáján ugyan van egy hasonlatos eszköz, de tárgyi bizonyíték nincs arra, hogy ennek van köze a ma ismert talicskához.

Sokkal valószínűbb, és leletekkel bizonyítható a kínai szál: isz. 118-ból és 170-ből is vannak sírkő mintázatok, amelyek talicskásokat ábrázolnak. Igaz, Kínában a talicskák számos formáját fejlesztették ki a középkorra, a kerék áthelyezésével a maitól egészen eltérő súlyelosztást érve el. Születtek különös hibridek is: az 1790-es évekből származnak például feljegyzések vitorlás talicskákról, amelyek a szél erejével könnyítették meg a teherhordók dolgát.

Forrás: Wikipedia

Európába a 12. században érkezett a „jármű”, de a 15. századig leginkább Angliára, Franciaországra és a Németalföldre korlátozódott az elterjedése, mint a nagy építkezések hasznos segédeszköze.

Extrém esetek
1978-ben James Dyson design díjat nyert talicskájával, amelyen a 2000 éve megszokott kereket gömbre cserélte, hogy a terepviszonyok kihívásaihoz jobban alkalmazkodjon a szerszám, majd elnevezte Ballbarrow-nak (az eredeti angol wheelbarrow helyett).

 
Forrás: http://www.dyson.co.uk

Egészen 1998-ig kellett várni a motoros talicskák szériagyártására a Honda HPE60 képében.


 Forrás: http://world.honda.com

Találunk olyan fejlesztéseket is, amelyek nem a horizontális, hanem a vertikális mozgást könnyítik meg, áttételeken keresztül könnyítik meg az emelést.


Egészen új irány a talicskázás történetében, amit a Muck Truck céloz meg: tulajdonképpen mini dömperként működnek a motoros, billenőplatós talicskáik.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

9 tipp a biztonságos grillezéshez

Itt a jó idő, nyomás grillezni! Legutóbb körbejártuk a kerti grillek különféle típusait. Most nézzük, mit kell tennünk annak érdekében, hogy a kertparti valóban csak finom ételekről és a mulatságról szóljon.


1. Sose grillezzünk fedett helyen! Hiába vannak egy sörsátornak vagy terasznak nyitott falai, ha a füst nem tud felfelé is akadálytalanul távozni, annak komoly veszélyei lehetnek.

2. Ne süssünk éghető anyag közelében! Gondoljunk a száraz levelekre vagy akár a ház falán futó növényekre is.

3. Az ételeket a tűztől biztos távolságban készítsük elő. A húsok zsírja vagy a hozzájuk adott olaj könnyen lángra kaphat, nem is beszélve a szalvétákról és műanyag-edényekről. Figyelem, az üvegedények sem mind hőállóak! Ha elpattannak a szilánkok komoly sérülést okozhatnak.

4. A grillezéshez kimondottan ilyen célra szánt eszközöket használjunk. A normál konyhai eszközök nyele gyakran nem elég hosszú, így könnyen megégethetjük magunkat.

5. Ne süssünk bő ruhában és lehetőleg rövid ujjú felsőt viseljünk. Ugyanakkor forró parázs és izzó rács közelében tűzálló kötény és a könyékig érő kesztyű sem túlzás.


6. A gyerekeket ne engedjünk a tűzzel vagy annak közelében játszani. A grill mindig megfelelően legyen kitámasztva, nehogy felborítsuk.

7. Egyszerre mindig csak egyvalaki foglalkozzon az étellel! Több szakács meglökheti vagy a forró szerszámokkal megégetheti egymást.

8. Használat után alaposan tisztítsuk meg a rácsokat és szerszámokat a rájuk égett zsiradéktól és szennyeződésektől. Ezek legközelebb gondot okozhatnak, ráadásul konyhai eszközeink hosszú élettartammal hálálják meg a törődést.


9. Végül talán a legfontosabb. Ha fentiek ellenére valami mégis balul sülne el, legyen kéznél megfelelő oltóeszköz. Erre alkalmas lehet egy kerti slag vagy egy vödör víz is. Érdemes azonban fontolóra venni házi tűzoltó készülék beszerzését is.

0 Tovább

legjobbotthon

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek