Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tudatos cselekvéssel a jövőért – mit tehetünk a mindennapokban?

Népszerű fogalmak manapság a környezettudatosság és a fenntarthatóság, ami nem véletlen, hiszen elmondható, hogy a jelenlegi gazdasági és fogyasztási szokások nem fenntarthatóak: a természeti erőforrások kimerülőben vannak, míg a hulladék mennyisége egyre növekszik.

A környezettudatos szemlélet akkor mutatkozik már meg tettekben is, amikor az egyéni döntések, tettek során a környezeti hatásokat is figyelembe vesszük. Ennek példája az energiatakarékos izzók használatától kezdve a szelektív hulladékgyűjtésen át a hőszigetelésig sok mindent magában foglal.

A környezettudatos viselkedés jegyében az otthonában is sokat tehet: takarékoskodhat az erőforrásokkal: a vízzel, az árammal és a gázzal is.

Víz

Noha a Föld felszínének több, mint 70%-át víz borítja, ennek csupán 1%-a alkalmas emberi fogyasztásra. Ezért fontos takarékoskodni a vízzel és védeni a vizeket!

Nézzük, hogy mit tehet védelme érdekében:

  •  a zuhanyozás kevesebb vizet igényel, ha alacsony áteresztésű, elzárható zuhanyrózsát használ! Míg a hagyományos rózsa kb. 38 liter vizet enged át percenként, addig a takarékosak csupán 10-15 litert!

  • a víz felmelegítéséhez energia szükséges, állítsa alacsony fokozatra a vízmelegítőt!
  • egy hagyományos csapon percenként átlagosan 13 liter víz folyik el, azonban ezt könnyedén megakadályozhatja, ha a csap végén lévő perlátort kicseréli, mellyel drasztikusan (akár 70%-kal) csökkenhet a vízfogyasztás! A perlátor minden csap végén megtalálható vízrendező, mely az áramló víz mozgási energiáját felhasználva levegővel dúsítja a vizet, így azt az érzetet és látszatot kelti, mintha a valóságosnál több víz folyna a csapból. Használatával egyidejűleg csökkenthető a víz-, csatorna- és gázszámla (villanybojler esetén a villanyszámla) is!

Áram

  • Energiatakarékos izzók: azokban a helyiségekben, ahol az izzók naponta min. 1-1,5 órát világítanak, cserélje le őket takarékosakra! Egy energiatakarékos izzó a normál izzók kb. 20%-át fogyasztja és élettartama is magasabb (kb. 10x)! Ne feledje azonban, hogy igaz, hogy energetikai szempontból kedvezőbbek, ám higanyt és foszfort tartalmaznak, ezért veszélyes hulladéknak minősülnek! Gyűjtésére külön hulladékgyűjtők állnak rendelkezésre!

  • LED izzók: az energiatakarékos izzókhoz képest kb. fele annyi energiát fogyasztanak és kevésbé melegszenek fel, mint a többi izzó. Nem tartalmaznak higanyt, ebből a szempontból is sokkal inkább környezetbarátnak mondhatóak, azonban kevésbé szórják a fényt és fényerejük sokkal inkább egy irányba összpontosul. Jelentős kezdeti befektetést igényel, ezért sok embert elriaszt, pedig hosszú távon behozza a magasabb árat!

  • digitális/napi időkapcsoló óra használatával szabályozhatjuk, hogy a konnektor a nap melyik időszakában szolgáltasson áramot, így jelentős megtakarítást érhetünk el többek között a világítás (évente akár 58 KWh áram is megtakarítható), a szórakoztató elektronikai eszközök és a fűtés tekintetében is, nem beszélve otthonunk biztonságának növeléséről!

  • az asztali elosztó használatával a számítógép, tévé és a hozzájuk kapcsolódó perifériák készenléti energiafogyasztása szüntethető meg. Egy átlagos háztartás készülékeinek készenléti fogyasztása éves szinten 2 hónapnyi villanyszámláért felel!

Gáz

Gázzal való fűtés esetén a környezettudatosság jegyében a következő dolgokat teheti:

  • kondenzációs kazán: használatával 15-40%-os megtakarítást érhet el

  • hőszigetelt nyílászárók: rendkívül jó hő- és hangszigetelők

  • hőszigetelés: ezzel a módszerrel egyszerre csökkentheti fűtése költségeit és növelheti otthona értékét. Kényelmes, mert télen és nyáron is kellemesebb érzetet biztosít és aktívan hozzájárul a környezetvédelemhez. Hőszivárgásmérő segítségével pontosan meghatározhatja otthona szigetelési problémáinak helyét. 

Lássunk néhány lehetőséget:

* külső/belső hőszigetelés: a hőszigetelést (az utólagos hőszigetelést is) hatékonysági okokból elsősorban kívülről szokták elvégezni, azonban ha ez műszakilag megoldhatatlan vagy túl nagy költséggel jár, akkor érdemes a belső hőszigetelés lehetőségeit számba venni.

  A legismertebb hőszigetelő anyagok:

* kőzetgyapot: legjobb tulajdonsága, hogy rendkívüli mértékben elviseli a hőt, kiváló hő- és hangszigetelő, természetes alapanyagának köszönhetően rendkívül időtálló.

* polisztirol: kiváló hő-, hang, sőt némely vízszigetelő anyag is.

* üveggyapot: a tető- és tetőtér hőszigetelése során ez az egyik legolcsóbb és leggyakrabban használt hőszigetelő anyag. 

* ásványi hőszigetelő lap: sokoldalúan használható szigetelőanyag, mely külső és belső szigetelésre is nagyszerűen alkalmas. Tömör, nem éghető, páraáteresztő és víztaszító.

* szigetelő tapéta: egyszerűen és gyorsan használható belső falak hőszigeteléséhez

* thermobeton:  könnyű, rendkívül jó hőszigetelő képességű beton, mely hőcsillapító hatása miatt nyáron hatékonyabb véd a túlmelegedéstől, mint a könnyű hőszigetelő anyagok.

* thermo roló: nyáron nem engedi be, télen pedig a szobában tartja a meleget. Fúrás és csavarozás nélkül felszerelhető.

* radiátor fólia (hőtükör): működésének lényege, hogy a radiátor hátsó lapja által kibocsátott hőt a szoba irányába visszaveri. 

* ajtó- és ablaktömítő szalag: segítségével akár 35%-kal is csökkentheti fűtési költségeit, így sokat tehet értékes energiaforrásaink védelméért.

* hőszigetelő ablakfólia: energiatakarékos, nagyban gátolja a páralecsapódást.

* hőszigetelő csőhéjak: jó hőszigetelő képességű, párafékező, nedvességre nem érzékeny hőszigetelő anyag, mely a hangok és rezgések csillapítására is alkalmas.

A környezettudatosságról már a festékek vásárlásánál sem kell lemondania, csak itt is keresnie kell a Blaue Engel (Kék Angyal) logót, mely a világ első és legismertebb környezetvédelmi logója. 1978 óta egy független szervezet meghatározott kritériumok alapján méri fel a környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat. Csak azok a cégek használhatják a Kék Angyal logót, amelyek ezeknek a feltételeknek megfelelően támogatják a környezetvédelmet.  A Kék Angyal segítségével Ön is könnyebben megtalálja a környezetbarát termékeket és ezáltal elősegíti a környezettudatos fogyasztást.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Térkövezés – Te is le tudod rakni!

A térkő egyre több háznál elterjedt építőelem, mely több előnnyel is rendelkezik más burkolatokhoz képest. A betonnál és az aszfaltnál sokkal esztétikusabb és nem kell verejtékes munkával feltörni, ha ki akarjuk cserélni. Sokféle színben, formában vásárolható meg, könnyen beszerezhető, így mindenki egyedi ízlésének megfelelően alakíthatja ki a burkolandó területet.

Egyszerű terhelésnek kitett felületeknél elegendő a 4-6 cm vastagság, gépkocsiforgalomnak kitett részeknél 6-8cm-es, teherautó forgalomhoz 8-10 cm-es térkőre van szükség.

A térkő lerakásának lépései:

Hasznos link a térkövezéshez: http://www.bauhaus.hu/index.php?id=3436

Ha kiszemeltük a területet, ahová a térkövet le szeretnénk rakni, akkor alaposan vizsgáljuk meg! Nézzük meg, hogy természetes vagy fel van-e töltve a talaj. A természetes talajt nem, a feltöltöttet viszont tömöríteni kell, hogy később a térköveink ne süllyedjenek meg és még évtizedek múlva is a helyükön maradjanak.

Döntse el, hogy pontosan hova és mit szeretne, mérje ki a helyét és számolja ki, hogy mennyi építőanyagra van hozzá szüksége.

A töltőanyag (mely lehet kő, sóder, homok) szükségletét könnyedén kiszámíthatja az alábbi képlettel: hosszúság x szélesség x magasság= m3

Ássa ki a területet, majd egy lapvibrátor segítségével tömörítse le a területet. Figyeljen rá, hogy a földnek teljesen síkban kell lennie és hogy legalább 2% legyen a terület lejtése, hogy a csapadék el tudjon folyni.

Ahhoz, hogy a szélső burkolólapok ne lazuljanak ki és ne csússzanak el, oldalszegélyre van szükségünk.

Keverjen ki betont 8:1 arányban vagy vásároljon kész betont. Ellenőrizze a szegélyköveket, tegyen alá betont és ellenőrizze, hogy szilárdan áll-e! Ha nem, akkor gumikalapáccsal hozza szintbe!

Tegyen betont a szegély oldalához is és közben rendszeresen ellenőrizze, hogy egyenes-e a szegélykő. Használjon zsinórt és vízmértéket a helyes beállításhoz! Ha rövidebb darabra van szüksége, vágja méretre!

Várja meg, míg a beton megköt, legjobb, ha egy egész éjszakán át száradni hagyja!

A megfelelő lejtéssel kialakított és teljesen sík területre fektessünk sóderágyat! Ez nemcsak az alapot szolgáltatja a térkövünknek, hanem ez fogja a vizet is elvezetni a talajba. Egyenletesen oszlassa el majd egy egyenes deszkából készítsen lehúzósablont, mely nagyszerű segítségére lesz a sóderágy elegyengetésében! Toló mozdulatokkal húzza le a sóderágyat a sablonnal és ismét tömörítse a lapvibrátorral!

A megfelelően döngölt sóderre jöhet az apró szemcsés homok. Ezt már nem kell tömörítenünk, viszont szintezni igen! Ezzel a réteggel tudjuk meghatározni a magasságot és beállítani az egyenletes felületet.

Most már rákerülhetnek a térkövek a homokágyra. A nagyobb darabokhoz használjon lapemelőt! Érdemes figyelni arra, hogy amennyiben több raklapnyi kővel dolgozunk, akkor ajánlott a raklapról keverve rakni, ezáltal csökkenthetjük a szín és felületbeli különbségek hatását. A lapok lefektetését a sarokból indulva kezdjük el a terület legmélyebb pontján, gumikalapáccsal igazítsuk a helyükre a köveket. Ügyeljen arra, hogy a már elegyengetett homokágyba ne lépjen bele!

Kisebb méretű betonlapnál előfordulhat, hogy a homokágynál strapabíróbb alapra van szükség. Kezdőként ne próbálkozzunk a lapok friss betonba való rakásával, hanem cement és homok 1:4 arányú keverékét használjuk, majd a végén finoman porlasztott vízzel locsoljuk át a felületet és így a habarcs meg tud kötni.

Vízelvezetők, egyéb csatlakozási pontoknál vágókorong segítségével tudjuk a térkövet méretre igazítani.

Ne fektessük túl szorosra a köveket, hagyjunk kb. 2-3 mm-es fugát. Ez azért is fontos, mert a fuga kiegyenlíti és átvezeti a terhelés által a kövek között keletkező feszültséget.

A gépkocsik által használt burkolatot átlós (diagonál) rakással rakjuk le, így a kő mindegyik oldalán egyenletesen oszlik el a terhelés.

Csatornafedeleknél, különböző beépítményeknél ügyeljünk rá, hogy a kövek felső oldala ezek szintjétől kb. 1,5 cm-rel magasabban legyen, mert az évek alatti tömörülés során a kövek 0,5-1 cm-t süllyednek.

A fugák kitöltéséhez kvarchomokot használjunk (kb. 2-5 kg/m2), melyet a száraz térkövekre öntünk, erős utcai kefével vagy seprűvel a hézagokba juttatunk. A felesleget összeszedjük és eltávolítjuk, majd a térköveket újra ledöngöljük és szükség esetén a fugákat újra feltöltjük a homokkal! Ezzel megakadályozhatjuk, hogy növények fejlődjenek a térkövek között.

A maradék fugaanyagot és a port slaggal lemosva távolítsuk el! Egy-két hónap múlva a felületet újra söpörjük át és szórjuk fel homokkal, hogy a fugák teljesen feltöltődjenek.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Kerti tó építése – Meg tudod csinálni!

A kerti tó kellemes hangulatot teremt kertünkben és nyugalmat áraszt.

Ücsöröghetünk a partján, gyönyörködhetünk a növényekben, etethetjük a halakat. Puszta léte szebbé és barátságosabbá teszi környezetünket.

Nézzük, hogyan álljunk neki a saját kezű építéséhez, ami közel sem annyira bonyolult, mint elsőre hinnénk!

Először az elhelyezését kell megterveznünk. Ez attól függ, hogy milyen típusú tavat szeretnénk: egy kivilágított tó jobban mutat a házunk vagy a teraszunk közvetlen közelében, egy természetes kialakítású viszont inkább egy csendes, félreeső helyen tud igazán érvényesülni. Arra is gondoljunk, hogy a békák kuruttyolása, a víz csobogása egy idő után zavaró is tud lenni.

Figyeljünk rá, hogy lehetőleg ne hulló lombú fák alá tegyük, mivel ez állandóan szennyezné a vizet, de azért félárnyékos legyen a hely, legfeljebb napi 4-5 órás közvetlen napsütéssel. Érdemes figyelembe venni az uralkodó szélirányt is, így elkerülhetjük, hogy az összes szemetet a tavunkba fújja a szél.

A meder kialakításának tervezésénél legyünk előrelátóak, hiszen a meder utólag nehezen változtatható meg! A kialakítandó vízfelület alsó határa 7m2, felső határát pénztárcánk és a telek nagysága határozza meg. A kisebb méretű tóban nehezen tud kialakulni a természetes egyensúly, nem tudjuk hatásosan védeni a nyári túlzott felmelegedéstől. Minél nagyobb a vízmennyiség, annál nagyobb az öntisztulási képesség és kisebb a hőmérsékletingadozás, így tartósabban és gyorsabban alakul ki az egyensúlyi állapot.

Hasznos videó a kerti tó építéséhez: LINK

A legnagyobb vízmélység érje el a 0,8 métert, ha halakat is szeretnénk telepíteni bele, akkor az ő biztonságos telelésük érdekében az 1,2 métert, hosszúkás forma esetén pedig a szélesség nem lehet 2 méternél kevesebb!

A kialakításkor ügyeljünk arra, hogy az esetlegesen vízbe eső gyermek könnyedén ki tudjon jönni!

Az 50 m3-nél nagyobb térfogatú és 1 méternél mélyebb kerti tó építése bejelentés-, a 100m3-nél nagyobb térfogatú és 2 méternél mélyebb építése egyszerűsített építési engedély köteles.

Ha elterveztük, hogy hova és milyen tavat szeretnénk, akkor kezdődhet a kivitelezés!

Első lépésként jelöljük ki a kialakítandó tó szélét, így könnyebben el tudjuk képzelni, hogy hogyan fog kinézni. Ezt tehetjük egy slaggal, esetleg madzaggal. A vonal belső szélén kezdjük el az ásást.

A vízinövények számára lépcsőket kell kialakítanunk. Ha van rá lehetőségünk, akkor legalább két szintet alakítsunk ki a különböző magasságú növényeknek.

Mivel a tó köré fedőkövek kerülnek, ezért egy 5cm magasságú szegélyt alakítsunk ki a tó körül, szélessége a felhasznált kövek nagyságához alkalmazkodjon!

A tó szintjét folyamatosan ellenőrizzük az ásás során, nehogy egyenetlen mélységű legyen a tavunk, mert a víztükör minden egyenetlenséget kihoz!

Ha a tó alakját és mélységét kialakítottuk, akkor távolítsunk el a belső felületről minden követ, kavicsot, fadarabot, gyökérdarabot, stb., ami később kilyukaszthatja a tófóliánkat. Ha ezzel megvagyunk, akkor szórjuk be kb. 1 cm vastagságban a tó belső felületét homokkal és terítsük be geotextiliával, melyek szintén a tófóliánk védelmét hivatottak ellátni. A szegélynek kialakított részt is töltsük fel homokkal.

Ezután következhet a tófólia. A tófóliát óvatosan terítsük bele a mederbe, igazítsuk a sarkokhoz. A vízpumpát legjobb, ha a tó közepén helyezzük el.  Ha szükséges, a sarkoknál kövekkel fogassuk le a fóliát és kezdjük el feltölteni vízzel.

A szükséges fólia mennyiségét az alábbi képlettel könnyedén kiszámíthatjuk:

  • Fólia hossza = tó hossza + 2x a mélysége + 2x 0,5 m + a lépcsők szélessége
  • Fólia szélessége = tó szélessége + 2x a mélysége + 2x 0,5 m + a lépcsők szélessége

Vásárolhatunk olyan part menti részre használható kavicsos tófóliát is, ami természetes kavicsos part látványát adja. Ezt a mederbe olyan mélységig lógassuk be, ameddig a víz alá le lehet látni. Ne felejtsünk el gondoskodni a fólia megfelelő rögzítéséről, hogy ne lebegjen a vízben!

Ahogy telik fel a vízzel, a lefogó köveket távolítsuk el, hogy a fólia minden mélyedést kitölthessen a mederben.

A mélyebben elhelyezkedő növényeket már a feltöltés során beültethetjük.

Ha a tavunk megtelt vízzel, a felesleges fóliát 30-40 cm szegélyt hagyva vágjuk le, majd ássuk be a földbe.

Partját tetszőleges szegélykövekkel díszíthetjük.

Kezdődhet a növényekkel való telepítés, melyeket célszerű ültető kosárban vagy zsákban elhelyezni. A tó teraszos kialakítása lehetővé teszi, hogy a növényeket a számukra kedvező vízmélységben, tóföldben helyezzük el.

Ha igazán pazar látványt akarunk elérni, építsünk be tavi szobrot, szökőkutat, esetleg víz alatti világítást. A csobogók, buzgárok fontos feladatot látnak el a tó oxigénnel való ellátásában.

Utolsó lépésként üzemeljük be a vízgépészeti rendszert, mely alapesetben egy szivattyúból, egy alapszűrőből és levegőztető vízvisszavezetőből áll.

Várjunk legalább 10-15 napot és a már beállt egyensúlyú tavunkban telepítsük a halakat, teknősöket, de ha biztosra szeretnénk menni, akkor várjuk ki a második évet.

Ha a gondos elhelyezés és karbantartás ellenére a tavunk alját iszap és falevelek borítják, akkor vegyük célba őket egy iszapszivattyúval!

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Kültéri teraszburkolatok

A kerti út, a terasz, a kültéri medence a burkolásnak egy különleges területe, ahol a hagyományos lehetőségek mellett már számtalan izgalmas, egyedi és különleges anyag közül választhatunk. A burkolat helyes fajtájának megválasztásával tökéletes összhangot teremthetünk a ház és annak környezete között.

A legszélesebb körben elterjedt kerámia és dekorbeton burkolatok mellett az utóbbi időben egyre nagyobb teret hódítanak az újra felfedezett égetett dísztéglák, az egzotikus- és trópusi faburkolatok valamint a hazánkban még újdonságnak számító WPC és BPC.

A kültéri burkolatoknak több fajtáját is megkülönböztetjük:

Beton térkő

A betonból készült térkövet bátran alkalmazhatjuk a kert bármely részén, hiszen minden stílushoz illeszkedik. Alkalmazása jóval több lehetőséget rejt magában, mint azt elsőre gondolnánk. Tökéletes komplementerei lehetnek a modern, valamint a mediterrán vagy romantikus kerteknek.

Terméskő

Leggyakrabban akkor használjuk, ha mediterrán jellegű hatást szeretnénk elérni.  Ezek az anyagok nemes egyszerűséggel harmonizálnak környezetükkel és nyújtanak mind látványban, mind érzetben finom összhangot és egészséges komfortérzetet, valamint biztosítják az időtlenség érzését is.

Kerámia

A kültéri kerámiák az egyik leginkább elterjedt burkolatfajták a ház körül. Választékuk gazdagsága alkalmassá teszi őket bármilyen stílusú terasz, járda és medence környékének burkolására. A stílus kiválasztásán kívül figyelembe kell vennünk a biztonságot (csúszásmentesség) és a tartósságot (kopásállóság, karcállóság) is. Kizárólag olyan burkolatot és segédanyagot válasszunk, melyek kültéri használatra alkalmasak és ne dőljünk be az olyan „praktikus” tanácsoknak, miszerint a terasz úgyis tető alatt van és megfelel a beltéri burkolat, ragasztó valamint fúgázó használata.

Dísztégla

A burkoló tégla reneszánszát éli, melyhez nagyban hozzájárul széleskörű felhasználhatósága. Alkalmazható kerítések, homlokzatok és lábazatok egyedi burkolataként. Fontos, hogy ezeket a burkolatokat megóvjuk az időjárás viszontagságaitól, ellenállóvá tegyük az UV sugárzással és a nedvességgel szemben. Ezt impregnálással érhetjük el. Az ilyen módon kezelt téglák ellenállnak a fagykároknak, a foltosodásnak, nehezebben koszolódnak, páraáteresztő képességük ugyanakkor nem változik, miközben esztétikájukon kívül hatékony hőszigetelést biztosítanak.

Fa

Manapság egyre többen és egyre szívesebben használnak természetes faburkolatot nemcsak a házban, hanem annak környékén is.  Akármilyen fajtát is választunk, biztosak lehetünk benne, hogy egyszerre elegáns és karakteres elemévé válik kertünknek. Ehhez már csak ráadásként jönnek kedvező tulajdonságai, miszerint kellemes érzetet nyújt a meztelen talpaknak, nem forrósodik át a legtűzőbb nyári napon sem, felülete nem csillog, ezért nem bántja napsütésben a szemünket. Ideális választás a medence mellé is, mivel garantáltan csúszásmentes, biztonságos és ellenáll a víz hatásainak.

Fajtáját tekintve választhatunk hazai és egzotikus fák közül is, melyek lerakhatóak betonfelületre vagy akár kavicságyra is. Ha hazai fajta lerakása mellett döntünk, figyeljünk arra, hogy minden esetben speciálisan kezelt, kültéri használatra is alkalmas keményfa mellett tegyük le a voksunkat. A hazainál szélesebb kínálatot találunk az egzotikus fából készült burkolatok között (teak, ipe, bankirai, cumaru, stb.). Fontos tudni róluk, hogy ezek 2-3-szor is tömörebbek lehetnek az európai fajtáknál és kiemelkedő ellenálló képességgel rendelkeznek a gombásodás vagy az időjárás szélsőségei ellen. Alkalmazásuk azonban rendkívül sok gondoskodást és költséges ápolást igényel, ennek hiányában néhány év alatt tönkremennek. További gondot okozhat a nagy hőmérséklet különbség, melynek következtében mind gyakorlati, mind esztétikai értékéből veszíthet, repedhet, szálkásodhat, beszürkülhet.  Bizonyos típusait saját kezűleg is lerakhatjuk, mert click-es verzióban is elérhetőek.

WPC vagy BPC burkolatok

A technológiai fejlesztések eredményeként a legmodernebb kültéri burkolat már kiküszöböli az összes eddigi hibát, hiszen nem korhad, nem szálkásodik, nem igényel karbantartást. A WPC vagy BPC egy fa (60-70%)-műanyag (30-40%) kompozit, melyben a fa szépségét és természetességét ötvözték a műanyag erejével, miközben szem előtt tartották az újrafelhasználhatóságot, ugyanis ez az anyag újrahasznosított alapanyagokból készül. Emellett rendkívül tartós, ellenálló (magas páratartalmú helyiségekben is alkalmazható), szálkamentes, csúszásmentes, nem repedezik, felületkezelést nem igényel és esztétikus, mivel első ránézésre megtévesztően hasonlít a fára.  További előnye, hogy akár saját kezűleg is lerakható, hiszen semmilyen különleges kiegészítő (pl. ragasztó, csavar) nem szükséges hozzá. A WPC vagy hagyományos módon párnafákra, illetve fém talpfákra rögzítendő, vagy egy műanyag rácsra van rögzítve, melynek szélein un. click rendszer kialakítása révén az elemek könnyen egymásba illeszthetők. A BPC burkolat ledes változatban is elérhető.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Burkolj a hozzád illővel!

Ha rászánjuk magunkat, hogy akár kültérre, akár beltérre új burkolatot álmodjunk otthonunkba, és ezt a gyakorlatban is meg akarjuk valósítani, válasszunk olyan falburkolókat, amelyeket akár mi magunk is felrakhatunk. Ma már a kül- és beltérre egyaránt találunk olyan kész burkolólapokat, amelyek tökéletesen utánozzák a természetes kövek, téglák mintázatát, de kezelésük, felrakásuk egyszerűbb, miközben áruk lényegesen barátságosabb az eredeti anyagokénál.

A mediterrán vidéket idéző cottage-stílusú burkolat megtévesztésig hasonlít a klinkertéglás felületekre. A fagyálló, kül- és beltérre egyaránt felvihető, négyzetméterenként kb. ötezer forintért beszerezhető burkoló jól kombinálható más burkolatokkal és lakberendezési elemekkel, modern és klasszikus stílusú otthonokba egyaránt kiválóan illik.

A kizárólag beltérre használható, hasonló áron elérhető, mészkőhatású burkolatok világos tónusuk miatt rendkívül barátságos, napfénybarát belsőt hoznak lakásunkba. Nemcsak a mediterrán jellegű otthonokban hatnak természetesen, de kiválóan kombinálhatóak erősebb színű, sötétbarna bútorokkal, kiegészítőkkel, dekorelemekkel.


Kül- és beltéri felületeinket egyaránt feldobhatjuk a hálóra ragasztott törtmárvány darabokból készült 30X30cm-es lapokkal, amelyeket azonban felhelyezés után impregnálni kell.


Változatos módon variálható az a klasszikus terméskő-hatású burkolólap, amelyben a meleg, bézs-sárgás tónusok, vagy a szürke és fehér összetevők egyaránt kiveszik a részüket az összhatásból.


Ha szeretnénk a természetes kövek még egyenetlenebb, durvább formavilágát visszakapni, akkor - az eddigieknél egy kicsit drágábban - választhatunk cementbázisú vagy natúrkő alapanyagú lapokat, amelyek színvilágukban tökéletesen visszaadják a terméskövek hangulatát, akár kint, akár bent.



Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább
«
123

legjobbotthon

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek