Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Őszi teendők a kertben és a ház körül

Az ősz beköszönte nem jelenti a kerti munkák végét, mivel most jött el az ideje annak, hogy előkészítsük kertünket a téli időszakra.

Lássuk, milyen munkákat kell elvégeznünk még a fagyok megérkezése előtt:

Metsszük meg a fákat! Gyümölcsfáinkat nemcsak tavasszal, ősszel is meg kell metszeni. Ilyenkor szabaduljunk meg a beteg vagy csupasz ágaktól, a túl sűrű lombkoronát is megritkíthatjuk, a vízhajtásokat eltávolíthatjuk. Ha beteg levelet találunk, akkor ne csak a levelet, hanem az ágat is távolítsuk el, a metszés helyét pedig kenjük be fagéllel!

Ne hagyjuk ki a metszésből a sárgulásnak indult cserjéinket sem, viszont most ne bolygassuk a tavasszal virágzó bokrainkat! A fagyérzékeny cserjéket csak tavasszal kell metszeni! Az öreg és lehajló ágakat kb. a negyedükig vágjuk vissza, ennek hatására a növény visszaszívja nedveit a gyökereibe és felkészülten várja a telet. 

Vegyük elő az ásót is! Kezdjünk hozzá a megüresedett ágyások felásásához! Törekedjünk arra, hogy minél mélyebben ássuk fel a talajt, ez elősegíti, hogy a téli csapadékot jobban fel tudja szívni. Forgassunk a talajba trágyát, így biztosíthatjuk a következő évi bővebb termést vagy a gyönyörűen virágzó kertet.  A nagyobb hantokat nyugodtan egészben hagyhatjuk, mert a téli fagy elvégzi helyettünk a rögök felaprítását.

Ha tavasszal korán szeretnénk retket, metélőhagymát, salátát, zöldborsót vagy spenótot, akkor ezeknek a magjait már most elvethetjük.

A gyep sem maradhat ki a gondozásból! A nyár megviseli a gyepet, tápanyaghiányban szenved, talaja megtömődött, a gyomok és mohák elszaporodtak benne, ezért fontos a fellazítása. Ha ezzel végeztünk, akkor kezdődhet a trágyázás. Vannak, akik a az érett marhatrágyára esküsznek, de manapság elterjedtebb a műtrágya. Ha műtrágyát használunk, akkor elsősorban alacsony nitrogéntartalmú és magas káliumtartalmú terméket válasszunk! A hagyományos gyeptrágya ősszel nem jó választás, mert gyorsabban nő tőle a fű és emiatt érzékenyebbé válik a fagyra.

A ráhulló faleveleket is nagy gonddal távolítsuk el, mert ezek elveszik a fényt, így száraz, barna foltok alakulhatnak ki rajta tavaszig és elkezdődhet a mohásodás is.

A fűnyírót utoljára novemberben vegyük elő, de vigyázzunk arra, hogy ilyenkor se nyírjuk a füvünket 5 cm-nél rövidebbre, mivel így jobban tudja hasznosítani a napfényt és a moha és a gyomok támadásának is jobban ellen tud állni.

Ha az éjszakai hőmérséklet tartósan 7-8 fok körül alakul, akkor itt az ideje, hogy a kiültetett évelő növényeket, a szobanövényeket és a mediterrán növényeit egy biztonsági permetezés után olyan fagyvédett helyre vigyük, ahol télen is 10-15 fokot és világosságot tudunk biztosítani számukra. A tápoldatozást és az öntözést nagymértékben csökkentsük, és a hajtásokat most még csak annyira vágjuk vissza, hogy a téli helyükre beférjenek, mert az erős metszés hatására a növény hajtani kezd, télen pedig inkább pihenésre van szüksége.  

Ilyenkor ültessük el a hagymás növényeket is, hogy tavasszal gyönyörű színpompás kert fogadjon bennünket. A hagymákat magasságuk 2-3-szorosának megfelelő mélységbe kell elültetni, melyhez segítségünkre lehet egy virághagyma ültető, amellyel megfelelő szélességű és mélységű lyukat tudunk készíteni. Ebbe tegyük a hagymát hajtásával felfelé és takarjuk be a maradék földdel. 

Ha már most szeretnénk virágzó kertben gyönyörködni, akkor itt az ideje a tipikus őszi virágok ültetésének. Válasszunk a színpompás árvácskák, krizantémok, csarabok között!

A nyári hagymákat ássuk ki és tegyük őket jól szellőző kosárba vagy ládába és helyezzük fagymentes helyre! Rózsáinkat vágjuk vissza és takarjuk be a tövét falevéllel.

Ne csak a gyepről, hanem mindenhonnan szedjük össze a lehullott faleveleket, gallyakat! A beteg részeket a további fertőzés elkerülése érdekében égessük el, az egészségeseket komposztáljuk,  vagy használjuk fel a fagyérzékeny növények letakarásához.

Az újonnan beszerzett fák és cserjék ültetési ideje is ilyenkor van, mert a talajnak még elégséges a nedvességtartalma és a hőmérséklete ahhoz, hogy a növényünk az új helyen megtelepedjen és új gyökeret fejlesszen. Ültetés után – a fagyok beálltáig - öntözzük meg legalább hetente egyszer, hogy a télre rendes gyökeret ereszthessen! A földet fedjük be levelekkel.

Víztelenítsük a kerti csapokat és öntöző eszközöket, nehogy elfagyjanak! Ne feledkezzünk meg a kerti tóról sem!

Ha mindennel végeztünk, akkor tisztítsuk meg a szerszámokat és a fűnyírót és tegyük őket a helyükre, hogy télen ne károsodjanak és jövőre újra örömünket tudjuk lelni használatukban!

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Eljött a metszés ideje

Itt a tavasz és a napsütés, a kertészkedni vágyók már élesítik metszőollóikat, hogy végre kimehessenek a szabadba és elvégezhessék az első igazi tavaszi kerti munkát, a metszést.

A metszés a gyümölcsfák és díszcserjék gondozásának alapvető feladata, mivel hiányában a fák hamarabb öregszenek, apró terméseket hoznak, koronájuk elsűrűsödik, csak kétévente teremnek, kérgükön megtelepszik a moha és zuzmó, ami menedéket biztosít a különféle kártevőknek és gombák elszaporodásához vezethet. A metszés fontos mind a fiatal, mind a már termő fáknál, ugyanakkor a technikájuk erősen eltér egymástól. A fiatal fákat csak koronaalakítási céllal metsszük, idősebb fák esetében azonban hasznosabb az erős visszametszés, mert ezzel a hajtásnövekedést tudjuk serkenteni, ami növeli és meghosszabbítja a fa teljesítőképességét és egyben „fiatalítjuk” is a fát.

Ha a műveletet tavasszal végezzük el (november közepétől is meg lehet kezdeni), akkor érdemes a mélynyugalmi állapot után, de még a rügypattanás előtt, ám fagymentes időben végezni.

Arról ne feledkezzünk meg, hogy a csonthéjas gyümölcsfákat lehetőleg már lombos állapotban metsszük: a cseresznyét júliusban, a meggyet, a szilvát és az őszibarackot augusztustól szeptember közepéig, azonban ha ez elmarad, akkor február-márciusban még pótolható.

A metszés jó fizikai erőnlétet és nem utolsó sorban szaktudást igényel, azonban azt fontos tudnunk, hogy többszöri elmulasztása sokkal rosszabb a fának, mint a lelkes, ám tapasztalatlan kertész rendszeres metszése, ezért ha nem tudjuk szakember segítségét kérni, bátran fogjunk hozzá mi magunk! Nincs is egyébre szükségünk, mint egy jól vágó fűrészre, egy metszőollóra (esetleg ágvágóra) és egy stabil létrára. Ha rendelkezünk rúdra szerelt, magassági ágvágóval vagy gallyazófűrésszel, illetve hernyózó ollónak nevezett szerszámmal is, az nagyban megkönnyítheti munkánkat.

A metszéshez mindig éles és profi eszközöket használjunk a saját és fáink védelme érdekében! A nagyobb ágakat mindig több részletben vágjuk le, mivel ezzel elkerülhetjük az ágak lehasadását.

Ne feledkezzünk el arról, hogy a metszés végeztével a nagyobb sebeket sebkezelővel kezeljük, ezzel megakadályozva a farontó gombák megtelepedését, a seb visszaszáradását és a beforradás elősegítését!

Minden metszésre érvényes a szabály, hogy az erősebb, már fejlettebb vesszőket hosszabbra, a gyengébbeket rövidebbre metsszük vissza. A metszést mindig a sérült, fertőzött, beteg részek eltávolításával kezdjük, majd folytassuk a felfelé hosszan növő ún. vízhajtások és a korona belseje felé növő, egymást keresztező vesszőkkel, így a korona belső részébe bőségesen jut fény és levegő, ezáltal növekszik a fa ellenálló képessége, egészségi állapota és természetesen a hozama is. Ne azokat az ágakat keressük, amiket le fogunk vágni, hanem azt, hogy mit hagyunk meg, így könnyen kirajzolódik előttünk egy laza, rendezett koronaforma.

A vesszőket mindig a rügy felett közvetlenül vágjuk el úgy, hogy a vágás rügy fölött induljon, és ellenkező irányba lejtsen.

Nemcsak a gyümölcsfák és a szőlők szorulnak rá a rendszeres metszésre, hanem a kertünkben lévő díszcserjék és bokrok is, mivel növekedésük egy bizonyos kor után leáll, az idősebb szárrészek fokozatosan elszáradnak, a megifjulásuk újra és újra ismétlődik, amit a metszéssel segíthetünk elő, elérve ezzel azt, hogy évről-évre dúsan virágozzanak és egészségesek maradjanak. A metszés során laza, kellően szellős bokor kialakítására törekedjünk, mivel a besűrűsödött részek a kártevők búvóhelyeivé válhatnak! A díszcserjék metszési időpontját a virágzáshoz érdemes igazítani, ilyenkor tavasszal a hajtások végén virágot hozó fajokat kell metszeni, de vigyázzunk, hogy a metszést itt is a rügyfakadás előtt kell, hogy elvégezzük!

Az egész folyamat végén nagy hasznát vehetjük egy ág- illetve komposztaprítónak.

Ha szeretnél exkluzív ajánlatokat és további érdekes híreket kapni a lakberendezés, a barkácsolás világából, kövess bennünket a Facebookon is!

1 Tovább

legjobbotthon

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek